Hírek

2005.03.04. 08:22

A Republic őrzi a tüzet

Idén ünnepli fennállásának tizenötödik évfordulóját a Republic.

Tornai Szabolcs

[caption id="" align="alignleft" width="320"] Az együttest a zene és a barátság egyaránt összefűzi: Boros Csaba, Nagy László Attila, Tóth Zoltán, Patai Tamás és Bódi László (Cipő)
[/caption]Különös jelenség, hogy még a legeredetibb pop- vagy rockzenekarok számai sem igazán énekelhetők. A pop és a rock általában táncra, bulizásra kitűnően alkalmas. De – a refrénektől eltekintve – közös éneklésre csak ritkán. A tizenöt éve alapított, Republic sikerének titka sokféleképpen magyarázható. Abban nyilván mindenki egyetért, hogy számaik fülbemászók. Amihez nagyban hozzájárul, hogy dalai akár zene nélkül is jól énekelhetők.

– Elsősorban dalokat játszunk, nem rockzenét – mondja Bódi László, becenevén Cipő, a zenekar énekese. – Nálunk a stílus csupán eszköz, amelyet a dal szolgálatába állítunk. A nótákat úgy tíz évig én írtam, ám az utóbbi években a zenekar tagjai is beszálltak a dalszerzésbe. A bennem kavargó gondolatokból születnek a szerzemények, de sokszor csak úgy kiszaladnak belőlem.

Mint ahogy a Republic másik rokonszenves sajátossága, a népzenei jelleg is inkább ösztönösen alakult ki. Alighanem a Republic az egyetlen magyar sztárzenekar, amelynek számaiba a népzenei elemek természetes módon épültek be. Nagy megtiszteltetés számukra, hogy Szörényi Levente és Bródy János a ma Illésének tartja a Republicot.

Az együttes ötlete 1989. október 23-án fogant meg Cipőben, amikor ő is ott állt a Kossuth téren a Magyar Köztársaság kikiáltásakor. A Republic végül 1990. február 25-én alakult meg. Azóta nem kevesebb mint tizennyolc stúdióalbuma látott napvilágot, de a válogatáslemezekkel együtt huszonöt korongja van. Ezek közül tizenöt aranylemez lett, három platinalemez. A Republic legsikeresebb albuma, a Tüzet viszek kétszázezer példányban fogyott el, és gyémántlemez lett.

A sikernek Cipő nem tulajdonít különösebb jelentőséget. És annak ellenére, hogy a Republic igazi bulizenekar, Cipő inkább búskomorságra való hajlamáról ismert. – Megmosolyogtat, hogy a legtöbb ember úgy viselkedik, mintha örökké élne. Pedig az élet rendkívül rövid. És éppen az benne a félelmetes, hogy egy pillanat alatt elveszíthetünk bárkit, bármit. Elégedett vagyok az életemmel és az együttessel is, de az biztos, hogy a családom és a barátaim nélkül rosszul érezném magam a bőrömben.

A Republic legközelebb március 14-én Kaposvárott a Városi Sportcsarnokban, majd március 15-én a budapesti Körcsarnokban lép fel. A márciusi ifjak tiszteletére adott koncert tíz éve hagyomány a Republic életében.

A zenekar tagjai:

Bódi László, „Cipő” – ének, billentyű (Ungvár, 1965)

Boros Csaba – basszusgitár (Csorna, 1962)

Nagy László Attila – dob (Sajószentpéter, 1963)

Patai Tamás – gitár (Budapest, 1968)

Tóth Zoltán – gitár (Szikszó, 1966)

A tíz legkedveltebb Republic-dal

1. Szeretni valakit valamiért

2. Könnyek helyett

3. Engedj közelebb

4. Szállj el, kismadár!

5. Lassú vonat érkezik

6. Ébredni hosszú álomból

7. Ha itt lennél velem

8. Igaz volt minden szó

9. A 67-es út

10. Igazi szerelem

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!