Hírek

2005.03.11. 07:13

A bohémvilág Ducija

Parcsami Gábor

– Mint általában mindenki, én is kicsit félve mentem első munkahelyemre, az Új Színházba – mondja Fodor Anna Mária. – A kollégák kedvessége, szeretete azonban könnyedén átsegített az első nehézségeken. Pár hónap elteltével már elmondhatom, hogy nemcsak nagyon jól érzem magam, de be is fogadott a társulat. Az egyik leglényegesebb dolog, hogy az idősebb társulati tagok is teljesen egyenrangúként kezelnek, és ha kell, azonnal a segítségemre sietnek.
A fiatal művésznő megkapta első nagyobb szerepét. Szép Ernő Vőlegény című darabjában ő játssza Ducit. – A vidám darab a tízes évek Budapestjének bohémvilágába vezeti el a nézőt
– meséli lelkesen. – Üres zsebű, de nem kevés fantázival megáldott, kedves, szeretni való szélhámosok népesítik be a fővárost. Hogy álmaikat valóra váltsák, egyetlen reményük az ígéretes házasság. Olyan imádni való lányt alakítok, akin egyszer nevetni, máskor inkább sírni van kedve a nézőnek. Duci hamvasan tiszta, bájos ifjú hölgy.
A jövő héten kezdődnek Line Knutzon kortárs dán szerző Közeleg az idő című abszurd komédiájának a próbái. A darab a hippinemzedék gyermekeit mutatja be. Ebben Oda szerepét játszom.
Anna szabadidejében legszívesebben más színházak előadásait nézi meg.
– Ilyenkor néző vagyok, nem pedig színésznő – árulja el. – Önfeledten, tátott szájjal nézem az előadást. Legutóbb a Katona József Színházban A talizmánt néztem meg. Igaz, az előadás nem új, de a színészek ugyanolyan lelkesen adják elő, mintha csak a bemutatón lennénk.
A legjobban Fullajtár Andrea játéka fogott meg, aki Von Cypressenburgnét alakította.

Fodor Anna Mária

Budapest, 1980. szeptember 17.

2004: Színház- és Filmművészeti Egyetem, majd Új Színház

Főbb szerepek: Miss Forsythe (Az ügynök halála), Blanka (Halni jó), A lány (Mindennapi kenyerünk)

2004: Színház- és Filmművészeti Egyetem, majd Új Színház

Főbb szerepek: Miss Forsythe (Az ügynök halála), Blanka (Halni jó), A lány (Mindennapi kenyerünk) -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!