Hírek

2005.02.02. 09:08

A dobogós hellyel nem elégszenek meg

Patrick Faure, a csapat igazgatója szerint a fenti kérdésre egyértelmű igen a válasz. Méghozzá azért, mert Fernando Alonso idén fogja elérni csúcsformáját, Giancarlo Fisichella pedig nem elég hogy gyors, de ráadásul már megfelelő mennyiségű tapasztalattal is rendelkezik.

Kocsis Máté

Igen merészek a Renault tervei az idei esztendőre, hiszen mint mondták, már nem elégszenek meg a dobogós helyekkel. Ehelyett futamokat akarnak nyerni méghozzá úgy, hogy míg az egyik autó nyer, addig a másik is szinte minden versenyen szerezzen pontot.

Ennek érdekében különös gondot fordítottak a kasztni és a motor összehangolására – ez az új kocsi, az R25 monte-carlói bemutatóján hangzott el. Az új V10-es motor súlypontja még alacsonyabbra került, miközben tömege annak ellenére nem nőtt, hogy immáron nagyobbak az elvárások, hiszen két futamot kell kibírnia. Éppen ezért úgy tervezték, hogy kibírjon 1400 kilométert, ami egy kicsikét még több is annál, amit két nagydíj alatt megtesz egy autó.

A sikerekre pedig igen nagy szüksége van a csapatnak, hiszen idén vagy legkésőbb jövőre világbajnoki címet szeretnének szerezni. Ezen cél felé még mindig Flavio Briattore vezeti a csapatot, aki egyszer már sikerre vitte a csapatot, bár akkor még Benetton néven. Amennyiben pedig azt is figyelembe vesszük, hogy maga a Renault is többszörös világbajnok a száguldó cirkuszban, akkor szinte borítékolható a siker.

Indiai a Jordannel

Indiai pilótája lesz a Jordan-csapatnak az új idényben. Narain Karthikeyan országa első F1-es pilótája. 28 éves, az elmúlt három évadban a Jordan-nél, a Jaguarnál és a Minardi-nál tesztelt. Baumgartner Zsolt egy újabb esélyt vesztett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!