Hírek

2005.01.26. 00:00

Szabad demokraták egyre roszabb helyzetben

Zsidai Péter

Rendkívül nehéz idők következnek a budapesti SZDSZ-re. Koalíciós partnere kormánytámogatással a háta mögött egyre jobban szorítja ki a város vezetéséből. Sikereik láttán egyre magabiztosabbakká válnak a szocialisták. Demszky Gábor nem képes visszaállítani korábbi népszerűségét, így tekintélyét sem. Helyettesét, Atkári Jánost a szocialistáknak sikerült félreállítaniuk az útból. Világos, hogy ezek után nem engednek új főpolgármester-helyettest munkába állni. Inkább két tanácsnokot szeretnének, felosztott hatáskörökkel. Erre is csak akkor hajlandók, ha a liberálisok velük együtt megszavazzák a főváros költségvetését. Aminek Atkári leváltásával már nincs gazdája. A források végre közelebb kerültek a szocialista döntéshozókhoz. Az SZDSZ túl nagy engedményeket tett. Nem akarta látni, hogy az alku célja a meggyengítése volt. Molnár Gyula pártja egyre keményebb, egyre több befolyást akar. Nincs is semmi oka rá, hogy megszelídüljön. Tizenöt évet várt, végre irányítani kezdhet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!