Hírek

2005.01.24. 07:01

Somlói Zsolt szerint hirdetni annyi, mint hasznosan befektetni

A pöttyös Túró Rudi, a jól csúszó Arany Ászok vagy éppen a legutóbbi foci Eb izgalmas Nike-reklámja egyaránt a MindShare reklámügynökség közreműködésével hódította meg a közönséget. Somlói Zsolt irányításával az első három cég közé verekedték föl magukat a hirdetési piacon.

Horváth K. József

Az Ogilvy&Mather és a J. Walter Thompson nevű amerikai reklámcégóriások 1997-ben határozták el, hogy egyesítik hirdetési osztályaikat, s egy világméretű, hálózatszerűen működő ügynökséget hoznak létre. Így jött létre a MindShare, amely napjainkra a világ ötvenhárom piacán van jelen, összesen 73 irodát működtet. Az első piacokat a Távol-Keleten hódították meg. Egy évvel később már London, Lisszabon, Zürich révén Európában is megjelentek. A budapesti iroda 2000-ben alakult. Színük a lila. Ez az Ogilvy&Mather piros és a J. Walter Thompson kék alapszínéből keveredett ki.

– A magyarországi MindShare cégnek mitől van akkora ereje, hogy a három nagy hazai reklámügynökség egyike lehessen?
– A nemzetközi lánc és az általunk képviselt szakértelem együttesen hozza meg ezt az eredményt. 2004-ben a reklámpiac nagysága becsült adatok szerint 144 milliárd forint volt. Ebből mi mintegy nyolc-tíz százalékos részesedéssel rendelkezünk.
– Mit tudnak ajánlani annak a megbízónak, aki csak néhány millió forintot tud reklámra költeni?
– Tízmillió forintért például hatásos internetes kampányt tudunk ajánlani, bevonva a helyi rádiókat és a kábeltévéket. De ha például valaki horgászzsinórt akar eladni, akkor a szaklapok felé fordítjuk a figyelmét. Ezeket ugyanis mindazok olvassák, akik kötődnek a horgászathoz. Szép üzleti sikereket lehet elérni már két- millió forintból is.
– Mérhető-e, hogy keletje van a reklámnak, vagy éppen nehezebb időszak elé néznek a megbízók?
– A reklám a gazdaság állapotának legjobb barométere. Ha ugyanis nem megy jól az üzlet, akkor legelőször a marketingköltségeken lehet takarékoskodni. Még a Bokros-csomag idején vizsgáltuk meg, hogy adott hónapban hány márkát hirdettek a hirdetők a televízióban. A gazdasági nehézségek még igazából nem is értek el a cégekhez, de – pusztán a hírek hallatán – azonnal cselekedtek, s ritkították vagy beszüntették hirdetéseik feladását.

– A hirdetők kiadásnak vagy befektetésnek tekintik a hirdetési díjat?
– A komoly hirdető természetesen befektetésnek tekinti, mint ahogyan az is. Márkákat kell teremteni, lehetőség szerint minél erősebbeket, hogy magasabb áron lehessen eladni a termékeket. A hirdetésekben való gyakori feltűnés egy idő után függetleníti az adott márkát a termék árától. Vagy úgy is mondhatom, a legalább olyan jó minőségű, de kevésbé ismert terméket sokkal nehezebb eladni, mint egy márkásított, erősen reklámozott árut.
– Hogy került a reklámszakmába?
– Érettségi után a Magyar Hirdetőben kezdtem dolgozni. Barátján keresztül itt tudott édesapám állást szerezni nagyfiának. Szerencsém volt. A később kiszélesedő reklámszakma nagyjai valamennyien a Magyar Hirdetőben kezdték a pályát. Érdekes, színes egyéniségek voltak, szerettem velük dolgozni, és sokat tanultam tőlük. Bár a Külkereskedelmi Főiskola nappali tagozatára vettek föl, de átkértem magam estire, hogy köztük maradhassak.
– Mondta, hogy a reklám a gazdaság legjobb barométere. Most milyen időszaknak nézünk elébe? Bizakodhatnak az olvasók, vagy óvatosságra inti őket?
– Megrendeléseinkből kiindulva az adatok óvatos derűlátásra adnak okot.

Somlói Zsolt

Somlói Zsolt (37) a Külkereskedelmi Főiskolán szerzett szakképesítést.

Első munkahelye a Magyar Hirdető kreatív osztálya volt, majd a GGK Budapest reklámügynökségnél nyomdai, majd ügyfélkapcsolati vezetőként dolgozott. Később hirdetési tervező, majd hirdetési igazgató lett. Innen a Mind-Share Kft. jogelődjéhez igazolt, ahol szintén hirdetési igazgatóként dolgozott.

2000 januárjától a Mind-Share Kft. ügyvezetője. Ügyfeleik sorába tartozik többek között a Nike, a Raiffeisen Bank, a Ford, a Suchard és a Dreher Sörgyár.

A bankkártyától a Turó Rudin át a Ford Mondeóig

A Raiffeisen Bank a tudatos hirdetőik közé tartozik. Minden lépésüket megtervezik, a reklámkiadásokat befektetésnek, s nem költségnek tekintik.

A Ford Mondeo az egyik legkedvesebb termékük. A világcég alapítóinak, az Ogilvy&Mathernek és a J. Walter Thompsonnak a Ford 1947 óta ügyfele.

A Túró Rudi-reklám nemcsak számukra feledhetetlen. A megrendelő is szép hasznot könyvelhetett el a csemegére áhítozó, piros pöttyös nadrágos férfiú látványának segítségével.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!