Hírek

2005.01.15. 00:00

Emberközelben a kultúra

Március 14-én nyit hivatalosan a Művészetek Palotája, de korlátozásokkal már most is látogatható. A próbaüzem során a hangversenyteremben már koncertek zajlanak, folyik a „behangolás”.

Vultur Csaba

[caption id="" align="alignleft" width="193"] Közép-Európa legpezsgőbb kulturális központja kel életre
[/caption]A palotának vannak állandó, és lesznek alkalmi lakói. Bár nehezebben sikerült új lakóinak toborzása, mint azt a minisztériumban gondolták. Az eredetileg 4M (Modern Magyar Művészetek Múzeuma) névre keresztelt épületben nem lesz új magyar múzeum. A korábbi tervekkel ellentétben nem jön ide a Hagyományok Háza sem. Végül a Nemzeti Filharmonikus Zenekar énekkarával és kottatárával a Ludwig Múzeum és a Nemzeti Táncszínház lelt itt otthonra.

A házban a hangversenyterem és próbatermei mellett van még egy színház is: itt tart majd évi száz előadást a Táncszínház, a többi napokon pedig különféle zenei stílusok legjelesebbjei játszanak majd – mondta el Albert Mária, a Művészetek Palotájának sajtófőnöke. A Nemzeti Hangversenytermet egyébként bármely zenekar kibérelheti,
napi egymillió forint az ára.

A hatvannégyezer négyzetméteres épület Európa-szerte egyedülálló. A hangversenyterem, amelynek akusztikai tervezését a világhírű Russel Johnson végezte, tulajdonképpen ház a házban. A különleges hangszigetelés kiegészítéseként magát a termet egy húsz centiméteres levegőréteg veszi körül.
A színház pódiuma nagyobb mint a nézőtere, és eltolásával zenekari árok is nyitható alatta.

A tervek szerint itt koncertezik majd Cezaria Evora, a Buena Vista Social Club, és a hazánkban egyre népszerűbb Madredeus.
A csaknem 13 ezer négyzetméteres Ludwig Múzeum két felső szintjén állandó kiállításukat rendezik be – mondta el Szipőcs Krisztina, a Kiállítási- és Gyűjteményosztály vezetője. Az első szintre pedig egy vándorkiállítást hoznak a megnyitóra, amely a háború utáni francia festészetet mutatja be.

A házban összesen öt kávézót alakítottak ki, ezek közül az egyik az épület legfelső szintjén kapott helyet, ahonnan páratlan a panoráma. Ide bármikor beülhetünk, mert a ház mindennap nyitva lesz, a március 14-i nyitónapon egészen éjfélig.

Százmilliárdos épület

A politikai csatározások középpontjában álló épület drága.

A Művészetek Palotáját még az Orbán-kormány kezdte építtetni a Demján Sándor érdekeltségébe tartozó TriGránit Rt-vel.

Az állam részletekben fizeti ki az épületet a TriGránitnak.

Az eredeti ár 32 milliárd forint, de a korábbi tízéves futamidőt a Gyurcsány-kormány 30 évre módosította. Így kamatokkal együtt a végső ár elérheti a százmilliárd forintot is.

Jegyek már kaphatók

A próbaüzem bérleteken kívüli előadásaira jegyek válthatók a Concert&Mediánál a Művészetek Palotája jegypénztárában (Budapest, Üllői út 11–13., telefon: 455-9000), a Zeneakadémia jegypénztárában és a többi ismert jegyirodában is. A március 14-i megnyitóig többek között a Budapesti Fesztiválzenekar, a Nemzetközi Filharmonikus zenekar, és az Amadinda Ütőegyüttes koncertjeire válthatunk jegyet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!