Hírek

2005.01.29. 00:00

Ellopták egy szélerőmű acéloszlopát

Ismeretlen tettesek eltulajdonították egy csehországi szélerőmű több mint húsztonnás oszlopát. A nem mindennapi lopás Észak-Morvaországban történt, Frydek Místek város közelében. Az acélszerkezet harminc méter magas, súlya több mint húsz tonna.

Toronyi A.

A hatalmas oszlop elszállításához a tetteseknek különleges gépekre és ügyességre volt szükségük. Ha a hatóságoknak sikerül elkapniuk az elkövetőket, akkor akár nyolc év börtönt is kaphatnak. Becslések szerint a szélerőművet üzemeltető társaságnak 1,2 millió koronás (kb. tízmillió forintos) kára keletkezett. Csehországban egyébként nem előzmények nélküli az eset. Még karácsony előtt mintegy 400 méter vasúti sínt loptak el ismeretlen tettesek a prágai metró egyik használaton kívüli szakaszáról. A kilencvenes években pedig Dél-Csehországban több mint hét kilométernyi vasúti sínpár tűnt el az egyik, szintén használaton kívüli pályaszakaszról, egy kisebb acélhíddal együtt.

A hatóságok szerint ezeket a lopásokat addig nem lehet meggátolni, amíg az ócskavassal kereskedő cégek hajlandóak felvásárolni az első látásra nyilvánvalóan lopásból származó dolgokat. Más vélemények szerint csak akkor szabadna felvásárolniuk a kereskedőknek, ha az eladó papírral igazolná az ócskavas származását.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!