Hírek

2004.12.14. 00:00

Torghelle a téma Rómában

Szabó T.

Torghelle Sándort továbbra is mellőzik a Crystal Palace-nál.
A magyar támadó csupán epizódszerepeket kap, s nem úgy fest, hogy rövid időn belül változna a helyzete. Éppen ezért menedzsmentje úgy döntött, hogy új klubot keres neki. Erről egy héttel ezelőtt Londonban tárgyaltak először, azóta már számos klub jelezte érdeklődését. – Főképp angol csapatok jelentkeztek – mondta Vörösbaranyi József, a játékos menedzsere. – De egy partner iroda segítségével Olaszországban is érdeklődtünk. Nagyon az elején járunk, egyelőre semmi konkrétum nem történt. Azt mindenképpen hozzá kell tennem, hogy a Crystal Palace továbbra is számít Torghellére. A csapat menedzsere, Bob Dowie elmondta, tudja, hogy nem könnyű beilleszkedni, türelmesek, megadják a lehetőséget.
Ha konkrét ajánlat még nem is érkezett Torghellére, az mindenképpen szót érdemel, hogy az AS Románál is beajánlották. A fővárosi gárda anyagi gondokkal küzd, meglehet hamarosan Tottit és Cassanót is kénytelen lesz eladni. Hozzájuk képest a magyar csatár olcsó, vagyis az anyagiakat nézve ideális megoldás lenne a Roma számára. Az olasz lapok már írtak erről, megemlítik, hogy habár Torghelle jelenleg nincs nagy formában, mégis a jövő embere lehet Rómában. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!