2004.12.27. 07:26
Nyilasiék újra pályára lépnek
A két ünnep között sem maradnak meccs nélkül a debreceni futballrajongók. A Főnix-csarnokban ma délután 13 órai kezdettel nyolc csapat részvételével teremtornát rendeznek.
[caption id="" align="alignleft" width="204"] Nyilasi Tibor imádja a gyerekeket. Ezért minden olyan eseményen szívesen részt vesz, amelynek célja az utánpótlás segítése.
[/caption]A részt vevők két csoportban szerepelnek. Az A csoportban lépnek pályára a jelen labdarúgói, míg a B csoportban a közelmúlt játékosait láthatják a nézők.
Az A csoport csapatai között van a hat dunántúli NB I-es együttes játékosaira épülő Nyugat válogatott, amelynek irányítója Reszeli Soós István. A Kelet válogatottját a tervek szerint nyolc nyíregyházi, hat diósgyőri és két békéscsabai játékos alkotja. Ennek a csapatnak Détári Lajos lesz az edzője. A Budapest válogatott az Újpest és a Vasas játékosaiból áll, és a kispadon Mészöly Géza ül. A negyedik résztvevő a házigazda Debrecen gárdája.
A B csoportban szerepel a magyar öregfiúk válogatott, a Debrecen és a Nyíregyháza öregfiúk csapata, valamint a debreceni önkormányzat válogatottja. Ez utóbbiban pályára lép a város polgármestere, Kósa Lajos is.
„Az A csoportban kétszer 12, a B csoportban pedig kétszer 10 perces mérőzéseket játszanak a csapatok” – mondta Makray Balázs, a Főnix-csarnok igazgatója. A jegyek egységesen 1200 forintba kerülnek, és a bevételt a debreceni futballutánpótlás kapja.
Mészöly Kálmán, a kapitány
A magyar öregfiúk válogatottjának kispadján az egykori szövetségi kapitány, Mészöly Kálmán ül. A csapatba többek között olyan játékosok kaptak meghívást, mint Détári Lajos, Nyilasi Tibor, Esterházy Márton, Sallai Sándor, Vincze István, Kiprich József vagy Mészöly Géza. Érdekesség, hogy két olyan szereplője is lesz a válogatottnak, akik edzőként is közreműködnek. Mészöly Géza a Budapest, míg Détári Lajos a Kelet válogatottját irányítja. A Debrecen edzője, Supka Attila is kettős szerepet vállalt, egyrészt a DVSC edzője, másrészt játszik a Loki öregfúk együttesében.