Megsüvegelték a síró brazilok

[caption id="" align="alignleft" width="97"] Az elődöntő bírái, a paraguayi Valentie (balról) és Török Károly
[/caption]– Nem sok ideje maradt a szigetország, a tajpeji metropolis megismerésére.
– A tizennyolc bíró közül valóban én kaptam a legtöbb feladatot. Minden játéknapon dolgoztam. Hétszer vezetőbíróként, kétszer tartalék játékvezetőként, egy alkalommal pedig időmérő bíróként szerepeltem a mérkőzésre jelölt négyes FIFA-csapatban.

Reggelente kötelező fizikai edzéseken vettünk részt, utána mindig jött az előző napi fellépések kivesézése, részletes elemzése, a videofelvételek megtekintése, szóval a belső műhelymunka. Esténként két-két találkozó volt, éjfél is elmúlt, mire ágyba kerültünk. Nem panaszkodom, de kétségtelen: minden energiánkat felhasználta a vébé. Folyamatos stressz alatt voltunk. Egy hét kellett, hogy ehhez hozzászokjak: a hatodik nap éjszaka kivert a veríték.

– Hibázott a meccsén?
– Úgy gondolom, döntő hibát nem csináltam, végig jó értékelést kaptam. Az ellenőröktől 8,5 volt a legrosszabb jegyem.
A stressz abból adódik, hogy futsalban egyszerűen nem hibázhat a bíró: minden rossz ítélet azonnal gólhelyzetet eredményez. Olyan kicsi a terület, hogy egy tévesen megítélt bedobás, szabadrúgás vagy szöglet sorsdöntő lehet, nem beszélve a kiállításról.

– A Eurosport-közvetítésből láttuk, használta a piros lapot is…
– A portugál kapust kellett leküldeni a spanyolok elleni középdöntős presztízs rangadón, mert utolsó emberként becsúszva szerelt, s ezt tiltják a futsal-szabályok. Ez a meccs, s az ukrán–amerikai összecsapás volt a legnehezebb találkozóm, s örülök, hogy mindkettő után nem csak az ellenőrök, de a vesztes csapatok vezetői is elégedettek voltak a játékvezetői munkával.

– Azt gondolná az ember, a spanyol–brazil elődöntő, az előző két vébé finalistáinak meccse volt a legnehezebb feladat…
– A vébé talán legizgalmasabb derbije volt, hiszen a dél-amerikaiak három percre voltak a finálétól, de egy balszerencsés gólt kaptak, s aztán a hosszabbítás után büntetőkkel estek ki. Hatalmas csata volt, de igen sportszerű meccs. Nem véletlenül, hiszen a játékosok jól ismerték egymást, a brazilok legtöbbje spanyol klubokban profiskodik.

Az elveszített elődöntő után sírtak a brazilok. Két nappal később, a reptéren megsüvegeltek, több dél-amerikai játékos odajött hozzám, s még egyszer megköszönte a meccset. Nekem ez az elismerés volt a legnagyobb ajándék, amit a vébéről hazahozhattam…

Árvay S. -->