2004.12.22. 00:00
Ékszerért a boltba menjünk
Ha valamit 14 karátos aranyként adnak el, de kiderül, hogy az előírtnál kevesebb aranyat tartalmaz, akkor azt csak a 9 karátos árában szabad eladni.
[caption id="" align="alignleft" width="286"] Kárpáti János budapesti ékszerész harminchatezer-háromszáz forintért kínál elefántos karláncot. Nála is megnő a forgalom decemberben.
[/caption]A magyar vásárlóknak még mindig fontosabb az ár, mint a garantált minőség – jellemezte sommásan a hazai ékszerpiacot Reményik Kálmán, az Orex Rt. elnök-vezérigazgatója.
Ezt hűen tükrözi, hogy az évente legálisan eladott 5 tonna arany ékszeren felül legalább ugyanennyi arany kel el feketén. Átlagosan 4500-5000 forintos aranygrammárral számolva ez azt jelenti, hogy szabályosan, számlával értékesítve körülbelül évente 23-24 milliárd forintos forgalmat bonyolít a törvényes ékszerpiac.
Hasonlóan más termékekhez, az ékszerek forgalma is jelentősen megnő decemberben. Az éves forgalom 30-35 százalékát ekkor bonyolítják az ékszerüzletek. De a mindent az utolsó pillanatokra hagyók arányát az is jellemzi, hogy az éves forgalom 3 százaléka december 23-ra esik.
Magyarországon szinte kizárólag 14 karátos aranyat értékesítenek, ami azt jelenti, hogy az ékszer 0,583 százalékban tartalmaz arannyat, a másik rész valamilyen ötvözőfém, ezüst, réz. Franciaországban és Olaszországban inkább a 18 karátos arany a jellemző, de Nagy-Britanniában például a 9 karátos ékszereket keresik.
A színarany, a 24 karátos arany, ami azonban túl puha, gyorsan kopik, a belé foglalt drágakövek könnyen kihullanak.
Magyarországon fémjellel hitelesítik az ékszereket, ami igazolja, hogy azok garantáltan annyi aranyat tartalmaznak, mint amennyit állítanak róluk.
A külföldről behozott arannyal viszont óvatosan kell bánni, amit a piacokon vagy esetleg a fodrásznőnél kínálnak fel.Az Arany
Az arany kémiai jele Au, ez a latin Aurum szóból ered.
Fizikai tulajdonságai:
Az arany kristályrács típusa: szabályos lapközepes.
Olvadáspontja: 1063 oC
Sűrűsége: 19,32 kg/dm3
Az arany története hosszú évszázadokon át egyben a pénz története is volt, és mindez megfordítva is igaz. Az hogy ez a szép sárga fém kapta az általános értékmérő kitüntetett szerepét egyáltalában nem véletlen.
Az ismert kémiai tulajdonságainak, szép küllemének, könnyű megmunkálhatóságának és főleg nehéz kitermelésének, előállításának következménye ez. Kémiai tulajdonságai: Az arany nem oxidálódik, nehezen alakítható át kémiai vegyületté, viszont e vegyületek rendkívül könnyen redukálhatók színarannyá.
Egyetlen fém, amely magas hőmérsékleten sem lép reakcióba az oxigénnel és a kénnel. Nem reagál a szénnel, de a tellúr gőzökkel közvetlenül arany - telluridokat képez.
Alkalmazási területei: Azontúl, hogy a legfontosabb valutafém, mint ismeretes, az aranyat különböző területen alkalmazzák: gyógyászat, egészségügy, pl. gyógyszerek készítésére, fogpótlásra, az elektromos ipar pl. termoelemek, villamos érintkezők, híradástechnikai, átvitel-technikai gyártmányok készítésére. Különféle ötvözeteit az ékszeriparban használják.
Az arany előfordulása: Az arany a természetben rendszerint színállapotban található. Kötött állapotban leginkább a tellúrral alkotott ércei ismertek. Ilyenek találhatók az Erdélyi Érc hegység-ben.
A termésarany ritkán tiszta, legtöbbször kevés ezüst, réz, platina vagy más fém szennyezi. Az aranytartalmú kőzetek szétmállása folytán kiszabaduló aranypor esetleg rög a folyók homokjába kerül és a nagy sűrűségénél fogva leülepszik.
Sok helyen innen mossák ki. A legjelentősebb aranytelek Dél-Afrikában, Oroszországban és Ausztráliában vannak. Hazánkban Recsk környékén volt és létezik kisebb arany-előfordulás. A tengervízben ugyancsak kimutatható.
A tengervízben becsült mennyisége tízmilliárd tonna, amelynek kitermelésére ma még nincs gazdaságos műszaki megoldás. Japán kisételetek folynak olyan tengervízi növények, moszatok kifejlesztésére, amelyek fejlődésük folyamán az aranyat magukban felhalmozzák. Ezeket elégetve, hamujukból ipari módszerekkel már kinyerhető az arany.
Ez a kísérlet kevésbé lett eredményes, de a kutatások továbbra is folynak. A bányaarany kitermelése már akkor kifizetődik, ha a kőzet tonnánként 5 g aranyat tartalmaz. Gyakoriak az olyan esetek is, amikor ez az érték jelentősen kisebb és mégis folytatják az arany kitermelést. Aranymosás: Az arany kinyerésének ősidők óta alkalmazott módja az aranymosás. A valódi aranyászok a folyó iszapját egy ferde mosópadra merték, amelyre filcet helyeztek. Ennek bolyhaiba a nehezebb anyagrészecskék, így az arany is fennakadnak.
Az aranyszemcséket tartalmazó filcet időnként kimossák, az így nyert szűrleményt higannyal keverik össze és így a higany amalgámot képez az arannyal, a higanyt az amalgámból hevítéssel elgőzöltetik, vagy szarvasbőrön átnyomva eltávolítják, kipréselik.
Az így kinyert aranyat tovább lehet finomítani. Az arany előállítása lehetséges ásványokból, ércekből un. kohósítással, vagy cianidos technológiával, illetve, ehhez hasonló nedves eljárással.
Újabb tömböket hoznak ma forgalomba
Hat évtized után ismét lehet aranytömböt venni Magyarországon. A Bizományi Kereskedőház és Záloghitel (BÁV) Rt. hozta forgalomba az aranyrudakat. Jelenleg kétféle aranytömböt árusít a BÁV 15,5, illetve 31,1 grammosat. Előbbi 50 ezer, utóbbi 99 ezer forintba kerül. A nagy keresletre való tekintettel, mától újabb sorozat kerül a boltokba – mondta lapunknak Szentpéteri Kálmán, a BÁV vezérigazgatója.A lap formában értékesített aranyat a BÁV vissza is vásárolja, igaz, mindöszsze 40, illetve 80 ezer forintért. Az aranylapokat természetesen további feldolgozásra ékszerészek is beszerezhetik, de mindenképpen számítanak a befektetési céllal vásárlókra.
A haszon vagy veszteség azon múlik, hogy miképpen alakul az arany–forint, illetve a dollár–forint árfolyama. Ezt pedig ma nehéz lenne megjósolni.
Hajnal László -->