Hírek

2004.12.09. 06:51

A Toronynak nincs árnyéka

Miami ege felett nem csak a floridai nap ragyog: a fantasztikus Shaq fényében sütkérezik újabban a város teljes kosaras társulata. Tódul a közönség a csarnokba, növekszik a bevétel, s egymást érik a sikerek.

Árvay Sándor

– Garantálom, hogy bajnok lesz a Heat! – harsogta az óriás, amikor idén nyáron Kaliforniából Floridába tette át székhelyét, s érkezésekor
több ezer fanatikus várta „kinyilatkoztatását”. Az amerikai kosárpalánkok világát ismerők csak ingatták a fejüket: egy Lakers-sztár, még ha az NBA legnagyobbjai közé tartozik is, nem csinál nyarat Miamiban. Mostanra azonban elcsendesedett a kétkedők kórusa, hiszen a szürke középcsapatból a Keleti konferencia elitklubjai közé emelkedett a gárda. Villámrajtot vett a Miami: az első négy meccse után kosárkülönbsége 51 pontos pozitívumnál tart, mutatói alapján az első helyen áll csoportjában. A ragyogás egyértelműen a 216 centis center érkezéséhez köthető. Nem csupán saját pontjaival és lepattanószerzéseivel járul hozzá a sikerekhez, de azzal is, hogy féken tartása kétszemélyes feladat, így a csapattársak lazább őrizetet kapnak, s könnyebben ficánkolhatnak az ellenfél kosara alatt. A miami Toronynak nincs árnyéka – mindenki jól járt a társak közül a klasszis érkezésével. Egyik társa, Dwyane Wade például fennen hangoztatja: ,,Nekünk áldás Shaq érkezése. Olvasom, hogy Kobe azt mondja a Lakersnél, hogy Shaq nélkül jobban megy neki. Ő tudja... Nekem életem legszerencsésebb napja volt, amikor Shaq ideszerződött.
Shaq népszerűvé tette a Miamit: amióta odaszerződött, az NBA csapatai közül a Heat került leggyakrabban élő adásban a tévéképernyőre (az alapszakasz-ban 24 alkalommal).

Shaquille O’Neal

Születési ideje: 1972. 03. 06.

Születési helye: Newark (Egyesült Államok)

MagasságA: 216 cm

TestsúlyA:150 kg

Család: nős (jelenlegi

felesége Shaunie),

korábbi kapcsolataiból

négy gyermeke van

Karrier: háromszoros

NBA-bajnok (2000, 2001, 2002), olimpiai bajnok

(1996), világbajnok

(1994), 11 alkalommal

All-Star-válogatott

(1993, 1994, 1995,

1996, 1997, 1998,

2000, 2001, 2002,

2003, 2004).

Keleten tervezgethetik a rájátszás meccseit

A legutóbbi szezonban mindössze 51 százalékos produkcióval szerénykedett a Heat. A 42 győzelem mellett 40 vereség állt a csapat neve mellett, s ez a Keleti konferencia negyedik helyéhez volt elegendő. Shaquille O’Neal érkezését követően immár 71,4 százalékra futott fel

a mutató, ehhez hasonlót csak az Indiana Pacers tud felmutatni, míg a Kelet további három élcsapata, a legendás Boston Celtics (60), a Milwaukee Bucks (60) és a Philadelphia 76ers (57,1) ennél jóval gyengébb győzelmi aránnyal igyekszik lépést tartani.

A Heat számára már most elérhető közelségbe került a rájátszásba jutás. Ez pedig valószínűtlen álomnak tűnt a floridaiak számára, akár még néhány hónapja is. Shaq mester érkezése azonban mindent megváltoztatott.

A sztár játéka jót tesz a csapattársaknak is

Míg az ellenfelek Shaq semlegesítésére összpontosítanak, jól járnak a többiek. Rasual Butier az előző szezonhoz képest mérkőzésenként átlagosan 3,8 ponttal többet ért el, Eddie Jones dobószázaléka hat százalékot javult, Udonis Haslem a korábbinál jóval több lepattanót és pontot gyűjt, s Dwyane Wade is a Torony érkezésének köszönheti kiváló, 25,5 pontos átlagteljesítményét.

Elégedettek a vezetők, újabban ömlik a pénz

A Heat 2003–2004-es NBA meccseit átlagosan 15 200 néző tekintette meg. idén ősszel 19 400-ra nőtt ez a szám. Shaquille O’Neal szerződtetése már az első hónapokban tíz-millió dolláros többletbevételt hozott. Jönnek a hirdetők, növekszik a jegyárbevétel. A klasszis 32-es számú mezéből már több mint tízezer darabot adtak el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!