2004.12.21. 00:00
A kancellár magánvendége
Kétnapos látogatásra Németországba érkezett Vlagyimir Putyin. Az orosz elnök a hétfői hamburgi hivatalos program után ma Gerhard Schröder német kancellár magánvendége lesz Hannoverben.
[caption id="" align="alignleft" width="110"] Vlagyimir Putyin
[/caption]A hamburgi tárgyalások középpontjában a két ország erőteljesebb együttműködéséről volt szó a gazdaság és a kutatás területén, valamint a fiatalok csereprogramjának elmélyítésében. Béla Anda kormányszóvivő elmondta: a nemzetközi témák – az iraki és az ukrajnai helyzet – mellett szó esett az Európai Unió legfrissebb döntéséről is a Törökországgal folytatandó csatlakozási tárgyalásokkal kapcsolatban.
[caption id="" align="alignleft" width="110"] Gerhart Schröder
[/caption]Schröder és Putyin négy éven belül már huszonnyolcadik alkalommal találkozott, de először az ukrajnai válság kirobbanása óta. Eredetileg szeptemberre tervezték a találkozót, amelyet a szeptemberi beszláni túszdráma miatt halasztottak el. Putyin ezúttal megismeri a Schröder házaspár Oroszországból örökbe fogadott kislányát, a hároméves Victoriát is.
A keresztény uniópártok a hamburgi és schleswig-holsteini kormánymegbeszélések előtt az irányváltást szorgalmazták
a kancellár Oroszország-politikájában. Az ellenzék véleménye szerint a tárgyalásokon szónak kell esnie a demokratizmusról, a jogállamiságról és az emberi jogokról is. Hermann Gröhe, a CDU/CSU-frakció emberi jogi szóvivője azt vetette Schröder szemére, hogy „pertu barátjával”, Putyinnal ezekről a kérdésekről soha nem beszél.
Reinhard Bütikofer, a Zöldek elnöke szerint ugyan egy konfrontáció Oroszországgal nem nyit meg új távlatokat, de a kényes kérdéseket meg kell beszélni.