2004.11.17. 07:24
Kovács átment a pótvizsgán
Az adó- és vámpolitika kiemelt feladatairól beszélt tegnapi európai parlamenti meghallgatásán Kovács László. A leendő magyar biztos kommunista múltját továbbra is kifogásolják az Európai Néppárt képviselői.
[caption id="" align="alignleft" width="256"] Kovács László elismerte, hogy tagja volt az MSZMP-nek, de mai pártja a modern szociáldemokráciát képviseli
[/caption]Jó adó- és vámrendszerre van szüksége az Európai Uniónak
– hangsúlyozta Kovács László Strasbourgban. A volt külügyminisztert eredetileg az energiaügyek területével bízták meg, ám gyenge felkészültsége miatt tegnap „pótvizsgáznia” kellett.
Ezúttal arról adott számot, mennyire ismeri ki magát az adó- és pénzügyekben. Az unió kormányának számító Európai Bizottság „miniszterjelöltje” felvázolta a terület szerinte legfontosabb feladatait. Egyebek között azt hangoztatta, hogy nem elég az átlátható vámügyi politika. Brüsszel folytasson tárgyalásokat olyan államokkal, például Kínával, ahonnan sok hamisított árucikk származik – mondta.
Az unió adópolitikájáról szólva Kovács kijelentette: ügyelni kell az adóverseny tisztaságára, és hogy emiatt ne csökkenjenek a bevételek. A leendő biztos nem tervezi a társasági nyereségadó összehangolását. „Ez legyen minden tagállam saját ügye”.
Politikai múltjáról a volt külügyminiszter annyit mondott: 1990 előtt nem foglalkozott belügyekkel, de tagja volt az MSZMP-nek. A rendszerváltás idején alapítója volt a „modern szociáldemokráciát képviselő Magyar Szocialista Pártnak”.