Durva szó a filmvásznon, a színpadon és a képernyőn

[caption id="" align="alignleft" width="265"] Jelenet Árpa Attila Argo című, szabadszájú filmjéből: balról Scherer Péter, Csuha Lajos, Bitskey Lukács, Kiss József és Kovács Lajos
[/caption]A rendszerváltás előtti amerikai filmekben egészen más hangzott el, mint ami fordításként alájuk volt írva. A figyelmes néző ráismert a közkeletű angol káromkodásra. Amit a feliraton olvashattunk, az viszont képmutató módon például „Ördög és pokol!”, „A francba!”, esetleg „A fenébe!” volt .

Régi motoros szinkronrendezők felemlegetik a korabeli külföldi sorozatokat. Az ott elhangzó káromkodások pontos magyar fordítása sem éppen „A teremburáját!” volt. Mégis az hangzott el. Ezért igazi felüdülésnek hatott Spíró György Csirkefej című drámája. Abban a főszereplő Gobbi Hilda úgy beszélt, ahogy egyébként is beszél néha egy zsörtölődős öregaszszony. Vagyis a valóság és művészet összeért. Ezt a hagyományt folytatta Egressy Zoltán Portugál című drámájában. Bár, mint később az író mesélte, némiképp meglepődött 1998-ban a Katona József Színházban, a Portugál bemutatója után.

– Egy jeles szakmabeli kedélyesen meglapogatta a vállamat. Majd kifejtette, mennyire örül annak, hogy darabommal a Spíró-iskola hagyományait folytatom. Nyilvánvalóan a nyelvhasználat miatt jutott erre a következtetésre, azon belül is a trágár szavak használat miatt.

Nem csak a Kádár-korszak Magyarországán volt szokás szépíteni a valóságot. Charles Baudelaire A romlás virágai című verskötete 1857-ben bűnvádi eljárást és büntetőpert vont maga után. Ma már elképesztőek a vádpontok. Az árnyaltan finom erotikát ízléstelen trágárságnak ítélték. A szerelmes versekre azt mondták, pornográfia. Az áhítatos égbe vágyódás istenkáromlásnak számított. Csaknem ugyanakkor egy másik bírói tanács erkölcsrontás címen elítélte Gustav Flaubert Bovaryné című regényét, mert abban egy házasságtörő asszony a főhős. Baudelaire és Flaubert könyvei örökérvényű remekművek, azonban a maguk korában megírásuk és megjelentetésük bűncselekménynek számított. Igaz, a börtönbüntetést mindkét esetben felfüggesztették.

Radnóti Sándor (58) esztéta: „Mindennek helye van a drámában és a színpadon, ami funkcionális. Schilling Árpádéknak, a Krétakör Színháznak legújabb bemutatója a Feketeország. Van benne egy jelenet, amelyben dühödt szerelők ki akarnak küszöbölni egy áramszünetet. S ahogy az életben, itt is kötőszóként használtatik a „b... meg”. De a sokkolás összhangban van az előadás művészi céljával, s ezért teljesen jogos.”

Szabó Eszter (28) alkalmazott: „Zavar az öncélú trágárság. A színházban nem annyira jellemző, mint a médiában. Sőt, a filmekben is gyakran használnak trágár kifejezéseket, például az Argóban. Néha már a legdurvább kifejezés is kötőszónak tűnik. És ez rossz hatással van a fiatalok beszédkultúrájára.”