előadás-sorozat

2017.11.11. 11:01

Georg Spöttle: „Ezt mindenképp meg kell gátolni Magyarországon”

A nemzeti konzultációról szóló előadás-sorozat részeként Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő volt Völner Pál országgyűlési képviselő vendége az Esztergomban megrendezett lakossági fórumon.

N. Zs.

A lakossági fórumon Völner Pál elmondta: a szakembert többek között azért hívta meg, hogy világítson rá azokra a tényekre is, amelyek a konzultációban nem szerepelnek; hogy milyen mögöttes mozgások vannak a Soros-terv mögött, amely Európa migránsokkal való feltöltését szolgálná, illetve beszéljen ennek vetületeiről is, arról, hogy milyen veszélyeket rejt magában a bűnözés és a terrorizmus tekintetében.

Georg Spöttle kifejtette: Angela Merkel és más kormányzatok sem kérdezték meg a választóikat, hogy szeretnék-e, hogy emberek millióit engedjék és telepítsék be az országba. Ez igazából még a genfi konvenciónak is ellentmond.

Hozzátette: rendőrként, terrorelhárítóként látja, hogy a bevándorlásnak milyen negatívumai vannak: a megemelkedett bűnözés, a terrorveszély, a drog- és emberkereskedelem.

– Ezt mindenképp meg kell gátolni Magyarországon – mondta Georg Spöttle.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!