nb ii.

2018.03.17. 10:41

Talán most már elkezdi a pontgyűjtést a Dorog

A rossz bajnoki rajt után újabb hazai mérkőzés vár a Dorogi FC-re a labdarúgó NB II.-ben. Schindler Szabolcs tanítványai a hozzájuk hasonlóan a középmezőnyben állomásozó Soroksárt fogadják.

Várvizi Tamáa

A Dorog talán elkezdi a pontgyűjtést

Fotó: Walczer Patrik/24 Óra

Túlzás lenne azt állítani, hogy jól kezdődött az év a dorogi labdarúgók számára: a Debrecen ellen idegenben ugyan bravúros győzelmet arattak a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének odavágóján (2-1), ám aztán három vereség következett. A bajnoki évnyitón előbb a Budaörs távozott három ponttal gazdagabban Dorogról (1-2), majd következett a Loki elleni kupabúcsú egy ugyancsak hazai vereség formájában (2-3), a múlt hétvégén pedig a Gyirmót nyert a Buzánszky-stadionban (1-3).

Most a Soroksár ellen kellene elkezdeniük a pontok gyűjtését Szedláréknak, ha nem akarnak bajba kerülni (az utolsó előtti helyezett Budafoknak 22 pontja van, mindössze hattal kevesebb, mint a Dorognak). A középmezőny azonban szoros: a Soroksár 11. helyen áll a tabellán, csupán három egységgel gyűjtött többet a dorogiaknál. Idegenben sebezhetők, 11 mérkőzésükből mindössze kettőt nyertek. Keretükben több, korábban az élvonalban is futballozó játékos található: Dvorschák Gábor Újpesten, Fülöp Noel, Gyepes Gábor és Gárdos András az FTC-ben, Gyömbér Gábor Pápán, Huszák Tamás pedig Diósgyőrben vált ismertté.

Labdarúgó NB II., 25. forduló

Dorogi FC – Soroksár SC

Dorog, Buzánszky Jenő Labdarúgó Stadion, vasárnap, 15 óra.

– Fájó a rossz rajt, az pedig különösen, hogy mindkét bajnoki vereséget otthon gyűjtöttük be. Hozzáteszem, 2-3 pont lett volna a reális – fogalmazott lapunknak Tóth Csaba, a Dorogi FC sportigazgatója. Mint mondta, ezúttal már tényleg muszáj nyerni az erős soroksáriak ellen. A dorogiaknál a Berkó-Perovics-Fürjes trió bajlódik sérüléssel, a többiek bevethetőek és eltiltottja sincs a csapatnak.

A forduló további mérkőzései:

Vasárnap 14 óra: Békéscsaba–Győr, 15 óra: Cegléd–ZTE, Vác–Mosonmagyaróvár, Szolnok–Sopron, Budaörs–Szeged. 17 óra: Gyirmót FC Győr–Siófok, Csákvár–Kisvárda, Nyíregyháza Spartacus–Kazincbarcika.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában