bíróságon

2018.02.19. 19:26

Elkezdődött Győrben Kassai pere

A tatabányai játékvezető által, a jó híre megsértése miatt kezdeményezett eljárás hétfőn vette kezdetét a Győri Törvényszéken.

kemma.hu

Kassai Viktor még 2017. áprilisában került konfliktusba a Diósgyőr védőjével és csapatkapitányával, Lipták Zoltánnal, aki a Vasas elleni mérkőzésen szabályosan rátámadt a játékvezetőre, mikor Kassai felmutatta neki a piros lapot.

A tatabányai bíró azért vitte perre az ügyet, mert a Lipták a kiállítást követő fegyelmi tárgyalásán a jegyzőkönyv szerint rasszizmussal vádolta Kassai Viktort. Állítása szerint a játékvezető az akkor DVTK-ban futballozó kameruni Patrick Mevoungou-ra tett sértő megjegyzést – konkrétan „lenegrózta” a színes bőrű játékost.

– Sem ilyet, sem más rasszista kijelentést nem tettem – mondta hétfőn Kassai, aki azt kéri: állapítsák meg a jogsértést és Lipták Zoltán fizessen neki 500 ezer forint sérelemdíjat.

Ez történt tavasszal Miskolcon

A Diósgyőr–Vasas labdarúgó NB I.-es összecsapáson Kassai Viktor, a mérkőzés játékvezetője ütésért piros lapot mutatott fel a miskolci gárda kapitányának, Lipták Zoltánnak. A játékos annyira felhúzta magát az ítéleten, hogy rátámadt Kassaira, és a saját csapattársainak kellett őt elvonszolniuk a játékvezető közeléből.

Dr. Meggyes Géza törvényszéki bíró kérdésére Kassai Viktor elmondta, hogy a mérkőzésekről egy zárt láncú kommunikációs rendszer segítségével hangfelvételt készítenek – az ehhez szükséges eszközöket a játékvezetők a mérkőzés előtt kötelesek felhelyezni magukra, és a találkozó végéig nem is vehetik le. A felvételeket feltöltik az MLSZ szerverére, így, ha a kijelentés elhangzott volna, az nem maradt volna észrevétlen.

Az ügyet azért tárgyalják Győrben, mert Lipták Zoltán bejelentett lakcíme a kisalföldi városban található. A védő egyébként személyesen nem volt jelen a tárgyaláson, ügyvédje viszont elmondta: Lipták az ominózus kijelentést egy játékostársától hallotta, ezt a fegyelmi tárgyalásán is így adta elő. Kassai jogi képviselője szerint viszont Lipták igenis tényként fogalmazta meg vádját a játékvezetőről, ezért indítványozták, hogy a jegyzőkönyvet a bíróság kérje be az MLSZ-től.

Lipták ügyvédje azt szeretné, ha meghallgatnák Mevoungou-t is, ezért az azóta Felcsútra igazolt játékost is be szeretné idézni. Ha így sem sikerül feloldani a felek közt feszülő ellentmondást, szembesítésre kerülhet sor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában