labdarúgás

2018.03.20. 21:07

A Komárom kiütötte a Bokod csapatát, döntetlen Tatán

Az időjárás ezúttal sem fogadta szeretettel a megyei labdarúgást, így viszonylag szűkös mezőny lépett pályára a hétvégén.

Herczeg István

A hétvégén igen szűkös volt a megyei futballpaletta, hiszen a márciusi hó sok pályát játékra alkalmatlanná varázsolt. Ennek megfelelően nem sok találkozót tudtak megrendezni. A megyei első osztályban szombaton két találkozót játszottak le.

A Koppánymonostor ezúttal sem tudott hazai pályán játszani, és ez ismételten vereséget jelentett számára. Ezúttal a címvédő Vértesszőlőst fogadták Komáromban, de ebben nem sok köszönet számukra. A szünetig már kettő volt a különbség, és hiába próbálta több cserével frissíteni csapatát Vigh László, a szünet után is csak a Vértesszőlős volt eredményes. A hazai csapat a meccs végére emberhátrányba is került, így esélye sem volt a pontszerzésre. Ezzel Kiprich József csapata fontos győzelmet aratott, a Koppánymonostor pedig továbbra is nyeretlen tavasszal.

Később a Tata és az Oroszlány csapott össze egymással. A forduló rangadóján hamar előnybe került a hazai csapat, Berki már a 9. percben ünnepelhetett. A második félidőben aztán jött a szokásos Minárcsik-találat, amivel az Oroszlány egalizált. Mivel több találat nem esett, így egy-egy ponttal voltak kénytelen megelégedni a csapatok. A meccs legvégén a Tata ugyan emberhátrányba került, de a végeredményt már ez sem befolyásolta. Ezzel a Tata maradt a negyedik, az Oroszlány pedig a második helyen.

Vasárnap csak két olyan helyszínen tudtak játszani, ahol műfüves pálya van. A Bokod Oroszlányban fogadta a listavezető Komáromot. A másfél órát csúszás nem zavarta meg a vendégeket, és több, mint egy tucat gólt rámoltak be a pályaválasztónak. Solymos hatszor volt eredményes, Kenesei pedig csereként beállva lőtt mesterhármast. A Bokod becsületgólját Csizi szerezte.

Szintén műfüvön játszott az Esztergom és a Vértessomló, méghozzá Tokodon. Az első félidőben nem jutottak dűlőre a felek, ám a térfélcsere után rákapcsolt az Esztergom, és négyet rúgott. Gyebnár élete első mesterhármasát szerezte, már ami a felnőttfutballt illeti, mellette már-már szokás szerint Klátyik volt eredményes. Ezzel tovább folytatja jó sorozatát az Esztergom, a Vértessomló két mérkőzésig tartó győztes sorozata pedig véget ért.

Atlasz Geodézia, Megyei I. osztály, 19. forduló

Koppánymonostori SE–Vértesszőlősi SE 0-3 (0-2)

Komárom, vezette: Fiderman M. (Lovas A. G., Szántó R. D.).

Koppánymonostor: Ujszászi – Margl, Bilkó, Venczel (Kugler, 75.), Pekler, Patócs, Nagy (Vass, 77.), Hegedüs (Grónai, 46.), Sinkó (Tatai, 62.), Rácz (Köllner, 46.), Dávid. Vezetőedző: Vigh László.

Vértesszőlős: Giber – Juhász, Kiprich D., Matláry, Szappanos, Farkas, Szerencse, Hanikám (Ubornyák, 66.), Miksi, Bognár (Gulyás, 64.), Kocsis. Vezetőedző: Kiprich József.

Gólszerzők: Bognár (29.), Kiprich D. (30.), Farkas (71.).

Kiállítva: Bilkó (81.).

Tatai AC–OBSK Oroszlány 1-1 (1-0)

Tata, vezette: Kiss L. (Miráki G., Széplábi G.).

Tata: Valakovics – Csapó, Bombicz, Kun, Korcsok, Zuggó, Babér, Berki, Nagy, Csordás G., Rába. Vezetőedző: Wéber Roland.

Oroszlány: Boros – Győri, Soós (Tóth, 76.), Bukovecz, Török (Simonka, 46.), Kuzma, Fodor, Kiss, Minárcsik, Földi, Kelemen. Vezetőedző: Hagymási Zoltán.

Gólszerzők: Berki (9.), illetve Minárcsik (53.).

Kiállítva: Zuggó (90.).

Bokod Transintertop-Komárom VSE 1-14 (0-6)

Oroszlány, vezette: Mihályi G. (Jurák F., Gabala Zs.)

Bokod: Grósz (Kovács, 46.) – Farkas, Herceg, Balogh R., Kese, Csizi G., Valter, Bognár Z., Babicz, Balogh L., Antal. Játékos-edző: Babicz Pál.

Komárom: Rigó (Horváth, 75.) – Módi (Schiller, 55.). Kovács, Szabó (Kenesei, 55.), Végh T., Simigla, Musitz (Végh B., 55.), Kiss, Solymos, Vincze (Göncz, 75.), Katona. Vezetőedző: Bozsik Péter.

Gólszerzők: Csizi G. (81.), illetve Kiss K. (15., 42.), Solymos (27., 32., 34., 68., 87., 90.), Végh T. (35.), Szabó (49.), Katona (55.), Kenesei (56., 65., 88.).

FC Esztergom–Vértessomlói KSK 4-0 (0-0)

Tokod, vezette: Széplábi G. (Szántó R. D., Csejtei Cs.).

Esztergom: Erős – Budavári, Chrompota, Faragó, Czakó (Heiczinger, 83.), Klátyik (Bokros, 72.), Dékány, Kiss B. (Cserép, 76.), Majtényi (Bugjó, 51.), Látrányi (Molnár, 83.), Gyebnár. Vezetőedző: Veress Balázs.

Vértessomló: Sztán – Németh G., Koller, Antalovits (Horváth, 83.), Kovács (Petőcz, 68.), Batin (Eigner Zs., 82.), Kovács K., Einger B., Erdei, Kovács S., Gáspár Á. (Nagy B., 68.). Vezetőedző: Dupai János.

Gólszerzők: Gyebnár (61., 79., 89.), Klátyik (71.)

A másodosztályban mindössze egy mérkőzést tudtak lejátszani, azt is szombaton. A vasárnapi találkozók kivétel nélkül elmaradtak. Itt a feljutásra bazírozó Ete Oroszlányban fogadta az élmezőnybeli Pilismarótot. A szoros találkozót végül egy találat döntötte el, Gyüszi volt eredményes, ezzel pedig fontos diadalt aratott az Ete.

Eurotrade Megyei II. osztály, 19. forduló

Etei SE–Pilismarót SC 1-0 (1-0)

Oroszlány, vezette: Csejtei Cs. (Vas K., Szabó V.).

Ete: Sulyok – Szeles, Tóth H. (Bősze, 73.), Dávid, Farkas Z. (Szíjj, 89.), Puzsoma (Baráth, 46.), Proceller K., Roll, Gyüszi, Tóth L. R., Rigó. Technikai vezető: Keszthelyi László.

Pilismarót: Pintér K. – Kneiszel (Domak, 21.), Pintér G., Bálint (Wieszt, 73.), Fehér (Stefanek, 46.), Hernádi (Sáros, 80.), Imre (Szász, 73.), Méhes, Pintér, Visnyovszki, Gerencsér. Vezetőedző: Osvald Zsolt.

Gólszerző: Gyüszi (33.)

A harmadosztályban sem volt teljes a hétvége, sőt... Mindössze egy mérkőzést játszottak, valamint egy elmaradt meccset pótoltak. A menetrendszerű meccsen a második fogadta a listavezetőt. A bajnoki rangadót a Naszály kezdte góllal, ám a Kisbér gyorsan reagált. A különbség a második félidőben alakult ki, ahol Szuri duplázott, ezzel pedig rendkívül fontos meccset nyert a Naszály. A dobogóra hajtó Császár is nyerni tudott otthon, a Kisigmándot fogadták. Az első félidőben Bauer, a másodikban a csereként beállt Vincze volt eredményes, így magabiztosan maradt otthon a három pont. Amennyiben a Kisigmánd vasárnapi mérkőzését nem halasztják el, szombat után vasárnap is játszaniuk kellett volna.

Mészáros&Mészáros Megyei III. osztály, Déli csoport, 19. forduló

Kisbéri SSE–Weldtech-Naszály SE 1-3 (1-1)

Oroszlány, vezette: Drexler D. (Kovács M., Udvardi K.).

Kisbér: Kanozsai – Marák (Cser, 64.), Wendl, Otoltics, Kósz, Horváth Á., Szabó M., Papp, Korompay, Végh D. (Horváth M., 60.), Wolf.

Naszály: Szántó – Nagy T., Sáling, Gulyás (Nyári, 67.), Nagy G. (Hebling, 87.), Kóródi B., Szuri (Kóródi N., 84.), Kucsera, Nagy F., Németh G., Hamza. Vezetőedző: Mátyás Gábor.

Gólszerzők: Szabó M. (22.), illetve Nagy G. (19.), Szuri (59., 70.)

A 17. fordulóból elmaradt mérkőzésen:

Császári SE–Kisigmándi KSK 2-0 (1-0)

Császár, vezette: Dávid R. (Marosi M., Dr. Hegyi Gabriella).

Császár: Karászi – Cseh, Mész G., Bauer, Rendes, Beke (Akóts, 67.), Kisvári, Áment (Szabó G., 67.), Csonka (Vincze, 64.), Cságola, Szabó M. Technikai vezető: Falman Bálint Péter.

Kisigmánd: Farkas F. – Morvai (Kugli, 81.), Szalai J. I., Csige, Székely (Bulyáki, 69.), Sándor, Szalai Á., Farkas J., Kozicz, Török, Maráz.

Gólszerzők: Bauer (39.), Vincze (73.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában