Futásban erős

2017.10.18. 14:51

Nagyot futottak: megyei sikerek a budapesti maratonon

Almásfüzitőről, Dorogról és Tatabányáról többen is felhúzták a nyúlcipőt, hogy a fővárosban nekivágjanak az egyik legtöbbeket megmozgató futóversenynek.

kemma.hu

Forrás: Budapesti Sportiroda

Fotó:

Az idei 32. SPAR Budapest Maraton® Fesztiválon a V4 Futóhétvégét rendező Budapest Sportiroda (BSI) adatai alapján több mint harmincezer futót regisztráltak, amivel megdőlt a korábbi nevezési rekord. Ezzel minden idők legnépesebb magyarországi szabadidősport rendezvényére került sor, ahol a megyei indulók is remekeltek – tudtuk meg Dobor Dezsőtől, a BSI Sport Kft. sajtófönőkétől.

A 28 éves almásfüzitői Kálmán Teréz a női mezőny 11. helyén végzett (maratoni ideje: 3:11:37), a szintén almásfüzitői 38 éves Kis Gyula (Kis Tri Balatonman Team) a célba ért 5400 futó között a 45. helyen fejezte be a maratont (ideje: 02:55:09).

A megyéből a legfiatalabb indulók a 19 éves dorogi Töreki Richárd, aki korcsoportjában a 15. lett, a lányoknál pedig a 13 éves tatabányai Madarász Nóra a tíz kilométeres távot teljesítette. A megyéből a legidősebb versenyzők, a 68 éves Szász Attila és a 67 éves Goór Józsefné Zsuzsa, mindketten Tatabányáról érkeztek, hogy tíz kilométert tegyenek a futócipőjükbe.

(Borítókép: Kálmán Teréz befutója; BSI)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában