kézilabda

2017.07.27. 08:39

Megkezdte a felkészülést az új szezonra a Grundfos Tatabánya KC

Megkezdte a felkészülést az élvonalbeli bajnokságra a Grundfos Tatabánya KC bajnoki és kupabronzérmes férfi kézilabda csapata. Matics Vladan vezetőedző már az indulásnál sem rejtette véka alá véleményét: meg szeretné ismételni a tavalyi, szenzációs szezont. De ezt nem csupán ő szeretné...

Petrik József

Megismételné a legutóbbi szezon remek eredményeit a Grundfos

Fotó: Hagymási Bence

A közös gyakorlást megelőzően az új szerelésüket vehették át a csapattagok, illetve egy rövid eligazítást tartott a szakvezető a társaságnak. Matics mester ismertette a játékosokkal a rájuk váró feladatokat, illetve az együttes felkészülési menetrendjét. Ezt követően a kézilabdázók dr. Stettler Mihály és stábjának köszönhetően átestek a kötelező orvosi ellenőrzésen, hogy délután már teljes erőbedobással csak a „munkájukra” koncentrálhassanak.

– Az idény kezdete előtt kilenc előkészületi találkozó vár ránk – emelte ki Matics Vladan. – Az első meccset augusztus ötödikén a Balatonfüreddel játsszuk Tapolcán. Aztán Csehországba utazunk egy négyes tornára, majd Szlovéniába megyünk és végül Temesvárra. Annyi meghívást kaptunk, hogy mindössze egyszer játszunk edzőmeccset itthon. Szeptember elsején, a bajnoki negyedik Budakalász ellen lesz a főpróba.

A kék-fehéreknél, mondhatni, minimális változás történt a keretbe. Mindössze hárman távoztak, Tóth Mihály kapus, Leimeter Csaba és Nagy Szabolcs. Ennek megfelelően hárman is érkeztek. A román válogatott kapus, Ionut Iancu, a 18 éves Fekete Dániel és a horvát válogatott Jakov Vrankovics.

– Vrankoviccsal egyértelműen erősebbek lettünk – emelte ki a szakvezető. – De a legfontosabb, hogy nem kell új csapatot építeni, hiszen gyakorlatilag csak Vrankovicsot kell beépíteni a „szisztémánkba”. Ami jóval egyszerűbb edzői feladat, mint a tavalyi volt, amikor öt-hat új fiú érkezett. Most már elmondható, hogy a tizenhatos keretükben minden posztra két azonos képességű játékosunk van. Hozzájuk csatlakoznak a fiatalok, Rosta Miki, Deményi Xavér, mint harmadik kapus, illetve Fekete Dani. Úgy gondolom, nehéz lesz, de meg tudjuk ismételni az elmúlt szezonbeli teljesítményünket még úgy is, hogy a hazai riválisaink alaposan megerősödtek. Az EHF-kupabeli szereplésünk viszont attól is függ milyen ellenfeleket sorsolnak nekünk.

Matics mester azt is elmondta, hogy a közös felkészülés két hetes lesz, utána már is edzőmérkőzések következnek. A csapat naponta kétszer gyakorol együtt. Délelőttönként kondicionáló jellegű tréningek lesznek. Délutánonként már a labdás gyakorlás kerül előtérbe, amely azonban nem nélkülözi az erőnléti elemeket sem.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában