túra

2018.04.19. 07:24

Harminchetedik alkalommal rajtol el a Gerecse 50

Ha április, akkor Gerecse 50, 30, 20, 10 – négyféle teljesítménytúrát kínálnak a rendezők, immár 37. alkalommal.

Mórocz Károly

Ha április, akkor Gerecse 50, 30, 20, 10 – négyféle teljesítménytúrát kínálnak a rendezők, immár 37. alkalommal.

Horváth Zoltán a kezdetektől, 1982-től a Gerecse 50 főrendezője. Azóta „kisebb társai” is csatlakoztak az 50 kilométeres túrához, így az idén április 28-án a leghosszabb táv mellett a 30, 20 és 10 kilométert is lehet teljesíteni a nevezőknek.

– Több mint száz önkéntessel várjuk a résztvevőket Tatabányán, új helyszínen, a Szent Borbála téren – mondja Horváth Zoltán, aki a megyei természetjáró szövetség elnöke is. – Az online nevezési lehetőségnek köszönhetően már biztos, hogy az 50, a 30 és a 20 kilométeres távra engedélyezett nevezési létszám betelt, már csak pár hely van a 10 kilométert választóknak. Összesen 8000 résztvevő indulhat.

A szervezők azt kérik, hogy csak a rajtlappal rendelkezők induljanak a túrákra. Egyrészt ők azok, akik nyilatkoztak a felelősségről, hogy tudják vállalni a választott táv teljesítését, másrészt a rendezők a szolgáltatásokat csak az engedélyezett létszámnak megfelelően tudják biztosítani.

– Lajtos kocsikból vizet, egy-egy helyen almát, édességet adunk a gyaloglóknak – folytatja Horváth Zoltán.

– Az 50 kilométert vállalóknak ezúttal sem marad el a vértestolnai elágazásnál a zsíros kenyér. Több állomásnál is lehet üdítőt, csokit, szendvicset vásárolni. Pusztamaróton, a Bánya-hegyen, Koldusszállásnál, a Turulnál és a Szent Borbála téren külön egészségügyi stáb lát el szolgálatot. Kutyával és kerékpárral ne túrázzanak április 28-án. A futást sem ajánljuk, hiszen ez túranap, a „Gyalogolni jó!” szlogen jegyében.

Hatan mind a 36 alkalommal teljesítették a 12 órás szintidő alatt az 50 kilométert: Hluchany József (Győr), Szabó András (Süttő), Szabó Elemér (Budapest), Holczhacker József, Vadócz Péter és Wiszt Ferenc (mindhárman tatabányaiak). Az 50 és 30 kilométernek reggel 6 és 8 óra között lehet nekiindulni, a 10-re és a 20-ra pedig 9 és 11 óra között. Egy jó tanács: ne mindenki 9 órakor akarjon indulni a rövid távokon, így elkerülhető lesz a tumultus.

– Az öltözésnél mindenki saját igényének és szokásainak megfelelően, de lehetőleg rétegesen öltözködjön – javasolja Horváth Zoltán. – A hosszabb távra indulók gondoskodjanak cserezokniról és természetesen kényelmes bakancsról, cipőről, semmiképpen se vékony talpú lábbelit húzzanak. Az is fontos, hogy mindenki csak a lábnyomát hagyja az erdőben, ugyanakkor figyelmeztessük azokat, akik szemetelnek. A Vértesi Erdő Zrt. minden állomáson szemeteszsákot biztosít.

A Gerecse 50 rendezői: a Magyar Természetjáró Szövetség (Rigler Szilvia főrendező/a megyei természetjáró szövetség (Horváth Zoltán főrendező). Sok segítséget nyújt a Tatabányai Szabadidősport Szövetség, a Vulkán TSE, a Volán SE és a Vértesi Erőmű SE. Önkénteseik ha nem is minden kilométerkőnél, de az állomásokon ott lesznek, pecsételnek, eligazítanak, segítenek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában