jótékonyság

2018.07.19. 07:53

Futással segítettek a gyermekfalvaknak a BorgWarner dolgozói

A BorgWarner vállalatcsoport világszinten az egyik kiemelkedő feladatának tartja a közösségért felelős cselekvést.

M. K.

A BorgWarner vállalatcsoport világszinten az egyik kiemelkedő feladatának tartja a közösségért felelős cselekvést.

Forrás: Beküldött fotó

Minden évben meghatároznak egy célcsoportot, amelyet támogathatnak. Két éve, tavaly és az idén egyaránt az SOS Gyermekfalvak Alapítványra esett a választás.

2017 tavaszán a kőszegi SOS faluból érkezett 12 gyerek és hét felnőtt, hogy részt vegyenek a BorgWarner jótékonysági futónapján, ahol három kilométert tettek meg az itt dolgozókkal együtt. Egy globális program keretében (5 times around the Globe – Ötször körbe a Földet) minden országban „gyűjtik”, számolják a megtett kilométereket. Az év végéig összejött távolság arányában pénzbeli díjazás jár, most a magyarországi BorgWarner által összegyűjtött összeg az SOS Gyermekfalvakhoz került.

A céges csapatok indulnak országos futóversenyeken is. A futás-teljesítményeket összesítik, ezzel a pénzdíjas versenyben is részt vesznek. Tavaly több mint 22 ezer kilométert futottak. Ennek arányában részesült az oroszlányi gyár pénzügyi támogatásban, amelyet a nehéz helyzetben levő gyerekek támogatására fordítanak.

Tavaly a bolhapiaccal az oroszlányi dr. Balogh Tibor Egészségügyi Alapítványt, illetve az SOS Gyermekfalvakat támogatták. A kollégák egy héten keresztül behozhatták megunt, nem használt használati tárgyaikat, amelyeket meg is lehetett vásárolni, becsületkasszába fizetve. Egy szemüveggyűjtési akció keretében 78, mélyszegénységben élő afrikai és állami gondozásban lévő magyar gyermeknek segítettek.

Címkék#oroszlány

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában