sikerek

2018.09.17. 05:49

Főnixmadárként éledt újra a tatai cselgáncsélet

Több, mint tíz év szünet után, 2016 nyarán újra élesztették a Tatai AC-nál az egykori sikersportágat, a dzsúdót. A szakosztály egykori kiváló sportolói, Essősy Ákos szakosztályvezető, illetve Staudt Béla és Szeles Viktor ma már edzőként segítik a fiatalok fejlődését.

Petrik József

Több, mint tíz év szünet után, 2016-ban újraélesztették a TAC-nál az egykori sikersportágat, a dzsúdót. Napjainkra már hetvennél is több dzsudoka készül.

Forrás: Beküldött fotó

Az elmúlt évekről, az oroszlányi, 32. Bányász-kupán elért szép eredmények kapcsán beszélgettünk Essősy Ákossal és Szeles Viktorral. Mivel ezen a négy nemzet, csaknem húsz klubját felvonultató viadalon is derekasan helytálltak a TAC cselgáncsospalántái.

– Elérkezettnek látszik az idő, hogy az elmúlt időszakban megerősödött és versenyképes utánpótláscsapatunk eredményeiről jó szívvel beszámolhassunk – kezdte az értékelést Ákos. – Hat aranyéremmel tértek vissza a nyári szünetről fiatal dzsúdósaink, de közben már javában készülnek a korosztályos magyar bajnokságokra, valamint egy hollandiai nemzetközi versenyre.

Oroszlányon a hagyományos Bányász-kupán tíz versenyzővel képviseltették magukat a tataiak. Végül hat arany-, két ezüst-, és két bronzéremmel tértek haza a versenysorozatról. Miközben csapatban sem vallottak szégyent, hiszen a képzeletbeli dobogó harmadik fokát foglalhatta el a Tatai AC úgy, hogy minden dzsúdósa a sajátjánál egy súlycsoporttal „nagyobb” ellenfelekkel szemben lépett tatamira.

– Ezeknek a szép eredményeknek ugyanakkor voltak előjelei, hiszen a csapat kemény nyári felkészülésen vett részt – hangsúlyozta Szeles Viktor. – Edzőtársaim szerint is már látszanak a becsületesen elvégzett munka eredményei. Augusztus elején kezdtük el az alapozást, majd a szlovákiai Gútára utaztunk egy nívós nemzetközi edzőtáborba. Utána Tatán is tartottunk egy földharctechnikai tábort, és aki rendesen gyakorolt, az már kezd formába lendülni. A Bányász-kupán jól is szerepeltünk, ugyanakkor tudjuk, kiemelten a magyar bajnokságokra kell koncentrálnunk. Csodák persze itt sincsenek, csak az tud eredményt elérni, aki komolyan veszi a tréningeket.

A következő időszak teendőiről ismét Essősy Ákos szakosztályvezető számolt be. Elmondta, nagy öröm számukra, hogy október közepén Tata holland testvérvárosába, Alkmaarba utaznak a tanítványaikkal. A kilencvenes években sokkal szorosabb sportkapcsolat volt a két település között, ezért reméli, hogy sikerül ismét közel hozni egymáshoz az alkmaari és a tatai dzsúdósokat. A holland túra előtt Pakson és Tatabányán állnak még rajthoz a tataiak. Aztán október második felétől kezdődnek az igazi értékmérő versenyek, a korcsoportos országos bajnokságok.

Egyre szebb eredményeket hoznak (Beküldött fotó)

– Reálisan két-három bajnoki érem megszerzésére van esélyünk, bízom benne, hogy lesz közte arany is – emelte ki a szakosztályvezető. – A Török- és a Kádár-testvérek, Tamtam Gréti, Hufnágel Balázs, Asztalos Balázs, Galambos Bernadett, valamint Tölgyesi Réka is esélyes lehet az éremszerzésre. Eddig évről évre jól teljesítettünk. Az elmúlt három esztendőben folyamatosan nyertünk magyar bajnoki érmeket a klubunknak, a városunknak. Úgy gondolom, hogy az oroszlányi szereplésünk is szép teljesítmény egy három éve újjáalakult szakosztálytól.

Így szerepeltek a Bányász-kupán

A Bányász-kupa tatai aranyérmesei: Tamtam Gréti, Horváth Levente, Török Eszter, Török Péter, Török Gergely és Kádár Adrián. Ezüstérmesek: Kádár Edvárd és Hufnágel Balázs. Bronzérmesek: Németh Nikolett és Asztalos Balázs.

A csapatverseny végeredménye: 1. Judo SZK Budapest, 2. Oroszlányi Judo Club, 3. Tatai AC.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában