foci

2018.07.14. 09:43

Bronzzal zárt az Oroszlány, mégis távozott a vezetőedző

Az Oroszlány bronzéremmel zárt a megyei bajnokság első osztályában, ami az elmúlt évek legjobb szereplése volt. A vezetőedző nálunk búcsúzik el a csapattól.

Herczeg István

Az elmúlt évek legjobb szereplését ismételte meg az OBSK Oroszlány. Hagymási Zoltán vezetésével az előző szezonban is a harmadik helyen végeztek, akkor télen vette át a csapata irányítását az edző. Ebben a szezonban aztán már egész évben ő felelt a szakmai munkáért.

A csapat minden tekintetben a harmadik legnagyobb erő volt a bajnokságban: a pontok mellett a győzelmek számában, valamint lőtt és kapott gólok tekintetében is a harmadik helyen végzett a tabellán. Legeredményesebb játékosuk Kiss Márk Zoltán volt, aki 18 találattal zárta a bajnokságot. Fodor Martin 13, Minárcsik Dániel és Soós Péter pedig 8-8 góllal járult hozzá a csapat szerepléséhez. Három játékosuk kapott piros lapot. A megyei kupában a későbbi győztes Komárom jelentette a csapat számára a végállomást.

– A bajnokság elején ismét azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy újra dobogón végezzünk. Személy szerint pedig azt vártam, hogy tovább fejlődjünk ebben a szezonban. Az ősz folyamán három vereséget szenvedtünk. Nem sok, de mindegyik hazai pályán történt. Voltak döntetleneink is, ezeket megnyerhettük volna. Az edzéslátogatottság és az edzésmunkánk nagyon jó volt ősszel. Tavasszal viszont már nem tréningeztünk olyan intenzitással – kezdte értékelését Hagymási Zoltán.

– Ennek ellenére minden mutatónk jobb lett az őszihez képest, tavasszal például csak kétszer kaptunk ki. Zsámbékon nyerni tudtunk az első fordulóban, ami lendületet adott. Az is igaz, hogy többen hamar felismerték, hogy mennyit kell kiadniuk magukból, így több mérkőzésünk első félidőben nyújtott teljesítménye nem tetszett. Tavasszal százszázalékos teljesítményt produkáltunk hazai pályán. A tavaszi szezon alapján másodikok lettünk, az egész bajnokságban hetvenöt százalékos teljesítményt értünk el. Van, amikor ez ahhoz is elég, hogy első legyél. Azt kell mondjam, hogy a tavaszi edzéslátogatottság és annak intenzitása ellenére is egy jó bajnokságot hagytunk magunk mögött. Mivel nem volt alkalmam elköszönni a csapattól, ezt most itt tenném meg! Mindenkinek köszönöm az elmúlt három idényt és a két bronzérmet. Sok sikert kívánok mindenkinek – zárta szavait Hagymási Zoltán, az Oroszlány eddigi vezetőedzője. Utódja Sebestyén Ferenc lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában