Amerikai futball

2025.07.06. 20:21

Bajnoki címmel ünnepelt jubileumot a Tatabánya Mustangs

Óriási csatában, a hajrában fordítva győzték le ellenfelüket a musztángok a szombati Pannon Bowl-on. A Tatabánya Mustangs ezzel megszerezte a Divízió I. bajnoki címet.

A 17 órás kezdésnek köszönhetően a délutáni forróságot elkerülve, jó időben és még jobb hangulatban kezdődött a Pannon Bowl, a Divízió I-es (mésodosztályú) amerikai futball-bajnokság döntője az Olimpikon utcai alsó műfüves pályán. A Tatabánya Mustangs már azzal története legnagyobb sikerét érte el, hogy bejutott a másodosztályú bajnokság döntőjébe, de természetesen nem szeretett volna itt megállni. A szezon során mind a hat mérkőzését megnyerő csapat a fináléban a Szombathely Crushers gárdájával csapott össze, amely ebben az idényben mindössze egy meccset veszített, éppen a Mustangs ellen, még az alapszakaszban.

Tatabánya Mustangs: 36-31-es győzelem a Szombathely Crushers ellen a másodosztályú amerikai futball-bajnokság döntőjében
A Tatabánya Mustangs (kék-fehérben) roppant izgalmas döntőt nyert meg
Fotó: Hagymási Bence / Forrás:  24 Óra

Mintegy 300 néző követte a helyszínen a mérkőzést. Nagyobb részük a lelátón foglalt helyet, sokan viszont inkább a pálya melletti dombon, a fák árnyékában telepedtek le. Itt gyülekeztek a hazai B-közép tagjai is, akik dudákkal és egy dobbal is támogatták kedvenceiket, remek hangulatot teremtve az összecsapáson.

A kezdőrúgást Szücsné Posztovics Ilona polgármester végezte el, aztán egymásnak feszületek a csapatok. A Mustangs mintha az öltözőben maradt volna, a vendégcsapat az első negyed közepéig két TD-t szerzett (0-14). A Tatabánya azonban összeszedte magát, átvette a mérkőzés irányítását és remek játékkal még az első negyedben fordított (15-14). Innentől azonban ismét a Crushers akarata érvényesült, amely a félidőben 22-15-re vezetett.

A nagyszünetben a szombathelyi csapat cheerleaderei szórakoztatták a közönséget, emellett tombolasorsoláson is részt vehettek a kilátogatók, a Mustangs egyik támogatója pedig hamburgereket osztott a nézők között. 


A Tatabánya Mustangs a hajrában fordította meg a mérkőzést


A harmadik negyedben már 28-15 volt a Crushers javára, ekkor nagyon távolinak tűnt a tatabányai bajnoki cím. Azonban a Tóth Miklós vezetőedző által irányított Mustangs óriási hajrát vágott ki és remek támadójátékkal, illetve kiváló védekezéssel a maga javára fordította a meccset. A szövetségi kapitány Sződi Ferenc és az újságíró, egyben korábbi Mustangs-játékos Finta Márk szakértő kommentálása közepette 29-28 után a Szombathely egy mezőnygóllal ismét átvette a vezetést (29-31), de egy TD, valamint az extrapont után még labdát is szerzett a Mustangs, eldöntve ezzel a mérkőzést (36-31) és megszerezve a bajnoki címet. Ehhez kellett Bodnár István kiváló egyéni teljesítménye, aki elfutásával szinte reménytelen helyzetből hozta vissza a csapatot, megmentve a támadás jogát.

A mérkőzés legjobbjának a hazai csapat irányítóját, Nagy Tamást választották, aki a döntőn ugyancsak pályára lépő Juhász Ádámmal és Mátrai Bencével a Mustangs alapítói közé tartoznak. 

Az érmeket és a díjakat Grátz Vilmos, a Magyar Amerikai Futball Szövetség elnökségi tagja, valamint Straub Dezső Jászai Mari-díjas színművész és rendező adták át. Utóbbi, aki a Magyar Horgász Szövetség horgász nagykövete is, a Mustangs szakosztály-vezetője, Mátrai Tibor meghívására érkezett a rendezványre. Straub Dezső és Mátrai Tibor barátok és horgásztársak is egyben.

Straub Dezső adta át a bajnokcsapatnak járó trófeát
Forrás: Tatabánya Mustangs

Így látták a meccset


Straub Dezső: – Izgalmas mérkőzés volt, a végére megtanultam a szabályok negyedét...

Tímár János szurkoló, a Mustangs korábbi játékosa: – Nagyon izgalmas mérkőzés volt, amely sokáig inkább a Crushersnek állt. Mindkét csapat nagyon jól játszott, a végén sikerült fordítanunk.

Igaz Péter, a támadófal tagja: – Izgalmakkal teli, szoros mérkőzés volt, mindkét csapat mindent megtett a győzelemért. Szeretek a Crushers ellen játszani, mert sportszerű csapat. Köszönet a szurkolóinkank, nagyon kellett a támogatásuk!

Mátrai Tibor, szakosztály-vezető: – Bíztam, de egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy nyerünk. A kezdés után nem sokkal két TD-s hátrányba kerültünk, ekkor elkezdtem aggódni. Végül izgalmas légkörben fordítani tudtunk egy felkészült ellenféllel szemben, bár a 10 győri vendégjátékosuk valószínűleg nem tudott folyamatosan együtt edzeni velük. Bár három játékosunk hiányzott, az edzőink áthidalták ezt a problémát. Szerintem a 2019-ben elveszített és a most megnyert döntőnk között az volt a legnagyobb különbség, hogy most sokkal több edzőnk van, akik között nagyon jó az összhang. Egy 18 éve tartó munka gyümölcse érett most be, ráadásul 10 éve költöztünk Tatáról Tatabányára, így jubileumi bajnoki címet ünnepelhetünk.

Amerikai futball, Divízió I. (másodosztály), döntő

Tatabánya Mustangs–Szombathely Crushers 36-31 (15-14, 0-8, 7-6, 14-3)

Tatabánya, Olimpikon utca, alsó műfüves pálya, 300 néző.

 

A bajnokcsapat
Forrás: Tatabánya Mustangs

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában