Úszás

2025.06.21. 14:59

Parádézik az Eb-n a tatabányai úszólány

A Tatabányai Vízmű SE (TVSE) ifjú titánja bravúros ezüstérmet nyert a junior nyíltvízi Európa-bajnokságon Setubalban. A 15 esztendős Bartalos Anna a nála 3-4 évvel idősebbek között lett második.

Bartalos Anna előbb 5 km-en lett harmadik a saját korosztályában (U14-15) a portugáliai kontinensviadalon, majd egy még ennél is nagyobb bravúrt hajtott végre: az U18-19-esek 3 km-es versenyében második lett. Anna egészen döbbenetes módon menetelt: ahhoz képest, hogy a 3 km úgymond “all-in” versenyszám, azaz 14-től 19 éves korig az egész mezőny nevezhető, Anna egy 5 km-rel az izmaiban lett ezüstérmes!

Bartalos Anna: bronz után ezüst a junior nyíltvizi úszó Európa-bajnokságon Setubalban
Az Eb-n eddig kiválóan teljesítő Bartalos Anna a nála idősebbekkel is felvette a versenyt
Forrás: hunswim.com

Bartalos Anna sokat tanult a versenyből

– Az érem tervben volt, nem mondom, hogy a szerencsés bronzra gondoltam, de ne legyünk elégedetlenek. Nem gondoltam volna, hogy ilyen mezőny jön össze, azt hittem, majd szépen előretörök, ez azonban nem sikerült. Ami persze nem baj, mert legalább volt kivel úszni, és nem az járt a fejemben, hogy mennyire hideg a víz… A második-harmadik körben picit beálltam mögéjük, mert nem gondoltam, hogy a végét is ennyire fogják bírni, a francia lány például tavaly pont visszaesett hasonló kezdés után – most meg nem. Az biztos, hogy sokat tanultam a mai versenyből, sok hibát is csináltam, amit legközelebb már nem fogok elkövetni – nyilatkozta a versenyeit követően a TVSE tehetsége, Sirkó András tanítványa.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában