2025.05.09. 21:06
Sorsdöntő meccs vár az Esztergomra
Elek Gábor együttese a Mosonmagyaróvárt látja vendégül. A MOL Esztergom győzelmével nagyon közel kerülhet a harmadik hely megszerzéséhez.
A bajnokság negyedik helyén álló MOL Esztergom újabb lépést tehet a bajnoki bronz megszerzése felé, ehhez pedig a Mosonmagyaróvár legyőzésével kerülhet közelebb. Az Esztergom azonos pontszám mellett rosszabb gólkülönbséggel áll a Debrecen mögött, a végelszámolásnál azonban az egymás elleni eredmény rangsorol majd, amiben a királyváros csapata a jobb.

Forrás: Facebook/esztergomhandball
Az óvári gárda pontosan 50 százalékos teljesítménnyel áll a bajnokság hatodik helyén, két helyezéssel és 13 ponttal Elek Gábor együttese mögött. A két csapat eddigi teljesítménye alapján a házigazda az esélyesebb, de nyilvánvaló, hogy az Esztergom hátralévő három mérkőzése közül ez lesz a legnehezebb (Szucsánszkiék még a hátsó régióhoz tartozó Békéscsabával és Dunaújvárossal találkoznak).
A MOL Esztergom is teljesítőképessége határán jár
– A legnehezebbnek tűnő meccs vár ránk a hátralévők közül, ezen kell valahogy túl lennünk. Nem lesz könnyű, hiszen a szezon vége felé közeledve minden csapat a teljesítőképessége végén jár, de a harmadik hely megszerzéséhez mindenképpen nyernünk kell – nyilatkozta Elek Gábor esztergomi vezetőedző.
Kézilabda, NB I., női, 24. forduló
MOL Esztergom–Motherson Mosonmagyaróvári KC
Esztergom, szombat, 15.45 (tv: M4Sport+).