2025.04.02. 05:00
A kilencedik helyezésért szállnak vízbe a tatabányaiak
Helyosztó előtt állnak Zantleitner Krisztina tanítványai. A TWWP a KSI együttesével harcol a női vízilabda OB I.-es bajnokság kilencedik helyéért.
A helyosztó az egyik fél harmadik győztes meccséig megy. Az alapszakaszban a fővárosi gárda kétszer is a TWWP fölébe kerekedett, és a bajnokságban is több pontot szerzett. Ez nem véletlen, hiszen korosztályos válogatottak szerepelnek a KSI-ben, és a kispadjuk is hosszabb.

Fotó: Zetovics Márió / Forrás: 24 Óra
A TWWP megszorongatná a sportsulisokat
Zantleitner Krisztina, a Tatabánya WWP vezetőedzője kiemelte, az elsődleges céljuk, hogy szoros meccseket játsszanak a sportiskolásokkal. A hazai alakulat egy fiatal együttes, de azt kevesen gondolnák, hogy a vendég gárda még náluk is fiatalabb pólósokból áll.
– Ezen az összecsapáson nem lesz fizikálisan akkora különbség az ellenfelünk javára, mint a többi rivális esetében – hangsúlyozta a tatabányaiak szakvezetője.
– Ezért lenne jó, egy korrekt játékvezetés, hogy jobban a kezünkben lehessen a sorsunk. Úgy gondolom, felkészültünk erre a párharcra.
A találkozón Tordai G. és Homonnai D. játékvezetők fújják majd a sípot.
Vízilabda OB I., női, play-off a 9. helyért, 1. forduló
KSI SE–Tatabánya Womens Water Polo
Budapest, Komjádi Béla Sportuszoda, szerda: 13 óra 30.