Röplabda

2025.04.16. 13:38

Drámai vereség, a tatabányai lányok a hetedik helyért mérkőznek meg

Vége a párharcnak. A TRSE együttese a hetedik helyért mérkőzhet meg a női röplabda NB I.-es bajnokságban, miután kikapott az UTE U21-es csapata ellen.

A TRSE másodosztályú női csapata kettős vereséget szenvedett el az UTE utánpótláskorú együttesével szemben az 5-8. helyért vívott helyosztón a másodosztályú bajnokságban. A hazai pályán lejátszott mérkőzésből egy rendkívül izgalmas, öt szettes derbi kerekedett.

Vége a párharcnak. A TRSE együttese a hetedik helyért mérkőzhet meg a női röplabda NB I.-es bajnokságban, miután kikapott az UTE U21-es csapata ellen.
A TRSE másfél hét szünet után játszhat a hetedik helyért
Fotó: Zetovics Márió / Forrás: 24 Óra

A TRSE csapatát a visszafogott kezdés sem vetette vissza

Az első szett a két együttes fej-fej mellett kezdte meg, ugyan a vendégek hamar négy pontos előnyre tettek szert (2:6), de ezt a lemaradást hamar ledolgozták. Innen egyik csapat sem tudott jelentősen elhúzni a másiktól. (24:24) A szett végéhez közeledve egyre hosszabb labdamenetek következtek, és végül 28:28 után a Tatabánya be tudta húzni az első szettet (30:28)

A második játékrész az elsőhöz hasonlóan kiegyensúlyozottan kezdődött (5:5). Ez az erőegyensúly a játékrész végig kitartott, egyik csapat sem tudott jelentős előnyre szert tenni. (18:18) Ezután viszont az UTE rá tudott kapcsolni, és 25:20-ra megnyerte a második játszmát.

Egy-egy volt az állás, így következett a harmadik játékrész. Mindkét együttes pontos és precíz játékstílussal operált. Akárhányszor szereztek előnyt a tatabányai lányok, a fővárosi gárda valahogy mindig be tudta hozni a lemaradást, és a szett végéhez közeledve ismét fej-fej mellett volt a két csapat (22:22). Itt még egyszer át tudta venni a vezetést az UTE, akik rendkívül közel kerültek a győzelemhez (23:24), de végül sikerült a hazai lányoknak fordítani, és ezzel hozták a szettet (26:24).

A fiatal újpestiek átvették az irányítást

Az izgalmak a negyedik játszmában is folytatódtak. Az eddig megszokott kezdés után (6:6) az Újpest gépezete megindult, és pontos, dinamikus játékkal jelentős előnyre tettek szert (12:22). Ezt a lemaradást a hazai lányok nem tudták behozni, így jött az ötödik szett (25:12).

A végjátékban az előző szettben mutatottakat játszották a lilák, és hamar elérték a nyolc pontot (8:3). A térfélcsere után a Tatabánya remek játékkal elkezdte ledolgozni a lemaradást, de fordítani már nem sikerült, végül 15:8-ra tudta lezárni a rendkívül izgalmas mérkőzést az UTE.

Irány Budaörs!

A Tatabányai Röplabda Sportegyesület ellenfele a BDSE-Emericus, vagyis a Budaörs csapata lesz, hiszen a Pest vármegyeiek alulmaradtak az MTK Budapest ellen. A női röplabda NB I. küzdelmei vármegyénk részéről április 27-én, Budaörsön folytatódnak.

Röplabda, női NB I. liga, az 5–8. helyért 

TRSE-UTE U21 2:3 (28, -20, 24, -12, -8) 

Tatabánya, Árpád Gimnázium, 101 néző, vezette: Nagy Zs., Árpás K. 

TRSE: Kárpáti 3, Vargas-Deason 26, Kocsis 7, Horváth 8, Velő 14, Sinai 2. Csere: Zoltán, Keszthelyi (liberók), Torma, Serfőző, Balogh-Csutorás 5, Borbély 1. Vezetőedző: Szabados István. 


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában