2025.04.02. 20:21
Érzelemdús meccsen verte a Fradi az Esztergomot
A papírformának megfelelően Elek Gábor előző csapata legyőzte a jelenlegit. A MOL Esztergom az első félidőben megszorongatta a Ferencvárost, a másodikban viszont már kijött a tudásbeli különbség.
Pikáns mérkőzést vívott az élvonalbeli női kézilabda-bajnokság harmadik helyén álló MOL Esztergom. Egyrészt az esztergomiak vezetőedzője, Elek Gábor előző csapata ellen meccselt (ráadásul az édesapjáról elnevezett csarnokban), másrészt felesége, az esztergomi csapat játékosa, Szucsánszki Zita ahogyan ősszel, ezúttal sem lépett pályára egykori csapat ellen. A találkozó előtti percekben a legkevésbé sem meglepő módon őket is éltette a hazai tábor.

Forrás: Fradi.hu
Az Esztergom bátran kezdte a meccset, többször vezetett is, a jól védő Herczeg hátul stabilitást adott a csapatnak. A félidő közepén hullámvölgybe került a vendégcsapat, a remekül védekező Fradi elhúzott négy góllal, azonban a jól küzdő Esztergom egy perccel a félidő vége előtt felzárkózott egy gólra. Az egyenlítésre is megvolt a lehetőség, a vendéggárda azonban labdát veszített, a Ferencváros pedig ezt kihasználva kettőre növelte az előnyét a félidőre.
A mérkőzés hajráját már nem bírta a MOL Esztergom
A második játékrészben a házigazda folyamatosan tartotta 2-4 gólos előnyét. Bár az Esztergom továbbra is jól játszott, az 50. perc környékére elfáradt, amit a zöld-fehérek zsinórban lőtt öt góllal használtak ki. Bár támadásban nem érhette kritika Elek Gábor együttesét, a védekezés ekkor már nem működött, így a mérkőzés végére kinyílt az olló és végül kilenc góllal nyert a Ferencváros. A mérkőzés összességében nagy iramban, de sok hibával zajlott, a csapatok pedig vigyáztak egymásra: a játékvezetők egyetlen kiállítást ítéltek a találkozó során. A MOL Esztergom továbbra is a harmadik helyen áll a bajnokságban.
Elek Gábor: – A Fradi Európa talán legjobb formában lévő csapata, büszke vagyok rá, hogy amíg bírtuk, hozzájuk hasonlóan játszottunk. Az 50. perc környékén viszont már akkora sebességkülönbség volt a csapatok között, amely a mérkőzés képe alapján talán kissé túlzó kilencgólos különbséget eredményezte. Tisztességgel helyt álltunk és vállalható vereséget szenvedtünk egy nagyszerű hangulatban zajló mérkőzésen.
Faragó Lea: – Mindenki mindent beleadott, büszke vagyok a csapatra. A Fradi hosszabb paddal bír, a cseréi között is világklasszisok vannak. A mérkőzés végére elfáradtunk, de sokáig partnerek tudtunk lenni.
Kézilabda, NB I., női, 21. forduló
FTC-Rail Cargo Hungaria–MOL Esztergom 37–28 (17–15)
Budapest, Elek Gyula Aréna, 1300 néző, vezette: Bóna Sz. Á., Földesi Cs.
Esztergom: Herczeg – Szőke, Ballai B. 3, Kisfaludy 3, Mlinkó 5, Faragó 7/2, Hajtai 3. Csere: Tóth (kapus), Horváth 3, Majoros, Ballai A., Bede, Kármán 3, Teplán 1. Vezetőedző: Elek Gábor.
Hétméteresek: 3/2, illetve 3/2.
Kiállítások: 2, illetve 0 perc.
Az eredmény alakulása: 2. perc: 1-2, 10. p.: 5-6, 16. p.: 11-8, 22. p.: 14-10, 29. p.: 16-15, 32. p.: 19-15, 41. p.: 23-21, 48. p.: 28-25, 54. p.: 33-25.