Röplabda

2025.04.18. 16:44

A dági siker a motiváción és a győzni akaráson múlhat

Szezonbeli negyedik sikerére készül Buzás Miklós vezetőedző csapata Tisza-parti riválisa ellen. A Dág KSE Szegeden lép pályára.

Az alapszakaszt ugyanabban a pozícióban zárta a Tisza-parti együttes és a Dág KSE is, mint ahogy most a rájátszásban állnak. A Buzás Miklós vezetőedző által irányított dági társaság a kilencedik helyen zárta az „alap-pontvadászatot”, míg a szegediek tizenegyedikként zárták a szezon első etapját.

Dág KSE: a Szeged lesz az ellenfél az élvonalbeli férfi röplabda-bajnokság alsóházi rájátszásának 5. fordulójában
A Dág KSE (feketében) szezonbeli negyedik győzelmére készül a Szeged ellen
Fotó: Zantleitner Ingrid / Forrás: 24  Óra

A rájátszás negyedik fordulóját követően mit sem változott a helyzet. Igaz, míg a Dág KSE eddig hibátlanul, négy győzelemmel vette a helyosztó valamennyi összecsapását, addig ugyanez, a mai házigazdáról már nem mondható el.

A Dág KSE nem kirándulni megy szegedre

A Buzás-legénység ebben az idényben – eddig – háromszor mérte össze tudását Tisza-parti riválisával, és mindannyiszor győzött. A dágiak célja most sem lehet más, bár ahogy a szakvezetőjük is megerősítette, sok múlik a pillanatnyi motiváción, a koncentráción és, hogy a játékosok – így a szezon vége felé – mennyire akarják még a sikert. Mindenesetre a vármegyebeli együttes nem kirándulni megy Szegedre, hogy eddigi jó sorozatát folytassa.

Röplabda NB I. Extraliga, férfi, rájátszás a 9-12.helyért, 5. mérkőzés

Szegedi RSE–Dág KSE

Szegedi városi sportcsarnok, péntek, 18 óra.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!