Röplabda

2025.04.20. 08:34

Hullámzó játékkal nyert a Dág Szegeden

A harmadik játszmát követően már a házigazdák sem adtak volna egy fabatkát sem azért, hogy kiegyenlíthetnek. Mégis megtörtént, így csak a rövidítésben billent a Dág KSE javára a mérleg nyelve...

A Buzás-legénység ebben az idényben eddig háromszor mérte össze tudását Tisza-parti riválisával és mindannyiszor győzött. A Dág KSE célja most sem lehetett más, bár ahogy a szakvezetőjük fogalmazott, sok múlik majd a pillanatnyi motiváción, koncentráción, és, hogy a játékosok – így a szezon vége felé – mennyire akarják még a sikert.

Dág KSE: ötszettes győzelem Szegeden az élvonalbeli férfi röplabdabajnokság alsóházának ötödik fordulójában
A Dág KSE (feketében) ha szoros meccsen is, de negyedszer is legyőzte a szezon során a Szegedet
Fotó: Zantleitner Ingrid / Forrás: 24 Óra

Az első szettben egyik csapat sem adta olcsón a bőrét. A menet derekáig fej-fej mellett haladt a két együttes, ekkor viszont a dágiak átvették a mérkőzés irányítást és végül magabiztosan húzták be az első játszmát. A második felvonásban szintén sokáig egymás „sarkát taposta” a két alakulat, a hajrá viszont most a szegedieknek jött ki jobban, pedig foggal-körömmel harcoltak a vendégek is. 

A harmadik játszmát dominánsabban kezdte a Buzás-csapat, remélhetőleg azért, mert tanultak az előző játszmák tapasztalataiból. Ekkor úgy tűnt, ismét az „igazi” Dág van a pályán. A Buzás-tanítványok fegyelmezetten, koncentráltan röplabdáztak és folyamatosan növelték az előnyüket, ám talán túlságosan is megnyugodtak. Így ahelyett, hogy tízpontosra növelték volna az előnyüket, átengedték a kezdeményezést a házigazdáknak, ezzel is nehezítve a saját dolgukat. De nem annyira, hogy egy erős hajrával ne nyerjék meg ezt a szettet is. 

A Dág KSE 104 percnyi játék után szerezte meg a győzelmet

A negyedik játszmát – enyhén szólva is - visszafogottan kezdte a vármegyebeli gárda. Erre pedig ráéreztek a Tisza-partiak és egyre kilátástalanabb helyzetbe sodorták a vendégeket. A harmadik játszmában látott Dágra rá sem lehetett ismerni. A vendégekkel ekkor minden megtörtént, ami egy rossz napon megtörténhet. A rövidített, ötödik szett további izgalmakat ígért és hozott is. Végül a dágiak – egy 104 perces csatában – megnyerték a mérkőzést.

Buzás Miklós: – Az előző fordulókban többnyire jó játékkal győztünk. Most azt bizonyítottuk, hogy halványabb teljesítménnyel is képesek vagyunk nyerni. A két pont megszerzése volt a legfontosabb, amiért nagyot hajtottak a srácok.

Röplabda, NB I. Extraliga, férfi, rájátszás a 9-12.helyért, 5. mérkőzés

Szegedi RSE – Dág KSE 2:3 (-19, 23, -16, 16, -11)

Szegedi városi sportcsarnok, 120 néző, vezette: Nagy Zs., Horváth M.

Dág: Szabó B., Kholman, Boa, Kókai, Pongó, Csordás A. Csere: Farkas R., Czibula (liberók), Bellovicz, Bandi. Vezetőedző: Buzás Miklós.

A mérkőzés alakulása: I. játszma: 3-4, 10-10, 14-16, 17-20, 19-24; II. játszma: 3-2, 7-9, 10-12, 16-15, 20-17, 24-23; III. játszma: 3-6, 5-11, 8-12, 9-18, 14-19, 15-20, 16-24; IV. játszma: 7-3, 9-6, 12-10, 19-11, 21-14, 24-16; V. játszma: 3-5, 5-6, 7-9, 9-12, 11-14.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!