Muaythai

2025.04.24. 18:04

Bányász Gym: Eb-ezüst mellé értékes győzelmek

Európa-bajnoki második helyezés, amatőr és profi győzelmek. A Bányász Gym versenyzői az elmúlt hetekben is remek eredményeket értek el a különböző hazai és nemzetközi megmérettetéseken.

A közelmúltban Budapesten, a Madárfészek Akadémián rendezték az I. Muaythai Magyar Kupát, amelyen a Bányász Gym két versenyzője lépett ringbe. Sebők Berke bizonyította, hogy igazi bajnokpalánta, hiszen azt az ellenfelét győzte le, aki korábban már kétszer is maga mögé utasította őt. Tóth Dzsesszika egy betegség miatt nem tudtott tökéletesen felkészülni a versenyre, ennek ellenére legyőzte Európa-bajnok riválisát.

Nyári László megnyerte élete első profi mérkőzését Forrás: Bányász Gym

Bányász Gym: profi győzelem és Eb-ezüst

A Madárfészek Akadémia után az Érd Aréna felé vette az irányt a csapat. A Vendetta Fight Night-gálán Nyári László lépett ringbe, aki profi muaythai-mérkőzésen cseh riválisával küzdött meg. A Bányász Gym vezetője, Bányász Adrián tanítványa szurkolói által támogatva annak ellenére is egyhangú pontozással nyerte meg élete első profi mérkőzését, hogy az első menetben komoly nyílás keletkezett a fején. 

A klub ifjú harcosa, Andréka Bálint a napokban Máltán vett részt a muaythai Európa-bajnokságon, amelyen ukrán és máltai ellenfelét legyőzve jutott a döntőbe. Ott egy francia versenyző ugyan pontozással legyőzte őt, de így is egy Eb-ezüstérmet vitt Tatabányára.

Bányász Gym: az egyesület versenyzője, Andréka Bálint második helyen végzett a Máltán rendezett muaythai Európa-bajnokságon
A Bányász Gym versenyzője, Andréka Bálint második lett a Máltán rendezett Európa-bajnokságon
Forrás: Bányász Gym

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!