Kézilabda

2025.03.16. 11:13

Nehéz meccsre számítanak Esztergomban

Elek Gábor vezetőedző csapata ezúttal idegenben lép pályára. A MOL Esztergom Vácra látogat.

Három hét szünet után lép pályára újra a bajnokság negyedik helyén álló MOL Esztergom, amely a hatodik helyezett Vác vendége lesz. A két csapatot a három helyezés mellett 10 pont választja egy egymástól a tabellán, így akár azt is mondhatnánk, hogy a meccs esélyese az Esztergom, de Elek Gábor, a Királyi város csapatának vezetőedzője másként vélekedik. 

MOL Esztergom: Elek Gábor vezetőedző csapata a Vác vendége lesz az élvonalbeli női kézilabda-bajnokság 17. fordulójában
A MOL Esztergom nem számíthat könnyű mérkőzésre Vácon
Fotó: Flajsz Péter / Forrás:  24 Óra

– A Vác egy kifejezetten jó csapat, így nem mi vagyunk a találkozó esélyesei. Ezt korábban már több olyan mérkőzésünk előtt is elmondtam, ahol végül mi nyertünk, de ezúttal is így gondolom. Ellenfelünk egy fiatal együttes, amely ellen már a Ferencvárossal is megszenvedtünk. Hozzánk hasonlóan ők is szeretnének nemzetközi kupaindulást jelentő helyen végezni, így nekik is szükségük van a pontokra. Óriási csatát várok ettől az összecsapástól – nyilatkozta a MOL Esztergom vezetőedzője. 

Elek Gábor óvatossága abból a szempontból mindenképpen érthető, hogy a Vác az előző három meccsét egyaránt megnyerte az élvonalbeli pontvadászatban, a legutóbbi kettőt, a Vasas, illetve a friss Magyar Kupa-bronzérmes Budaörs ellen ráadásul idegenben. 
A két csapat őszi, esztergomi mérkőzését vármegyénk csapata nyerte 27-25-re. 

Kézilabda, NB I., női, 17. forduló 

Vác–MOL Esztergom 

Vác, vasárnap, 18 óra. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában