2025.02.10. 18:24
A tatabányai csodatini különleges díjjal lett gazdagabb
A Magyar Úszó-szövetség a tavalyi év legjobbjait díjazta, így került képbe Jackl Vivien neve is. A tatabányai csodatini lett az év felfedezettje.
A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) az elmúlt hétvégén díjazta a 2024-es esztendő legjobb versenyzőit. A Tatabányai Vízmű SE Európa-bajnoka, Jackl Vivien a thaiföldi meleg égövi edzőtáborból hazaérkezve "esett be" a díjátadóról. A tatabányai csodatini az év felfedezettjének járó díjat vehette át az olimpiai-, és Európa-bajnok Wladár Sándortól, a Magyar Úszó Szövetség elnökétől és Prof. dr. Sós Csaba szövetségi kapitánytól.

Forrás: Magyar Úszó Szövetség - Magyar úszóválogatott/Facebook
Az olimpiai bajnokok taroltak
Immár hagyományos módon rendezte meg szombaton a sportinformációs napot a MÚSZ, amelyen a versenyzők és az edzők több előadást is meghallgattak, és kiderült az is, hogyan állnak össze a különböző válogatottak 2025-ben.
Az ünnepélyes megnyitó után a szövetség 2024 legjobbjait díjazta. A felnőtteknél most vehették át elismeréseiket a tavaly decemberben kihirdetett győztesek, így a férfiaknál a megosztott díjban részesülő Kós Hubert és Milák Kristóf, a hölgyeknél Késely Ajna, a nyílt vízi úszóknál Rasovszky Kristóf és Fábián Bettina, a para-úszóknál Konkoly Zsófia, valamint az Év csapataként a rövid pályás vb-ezüstérmes, olimpiai hatodik 4×200 méteres női gyorsváltó (Ábrahám Minna, Késely Ajna, Molnár Dóra, Pádár Nikolett, Ugrai Panna)

Forrás: Magyar Úszó Szövetség - Magyar úszóválogatott/Facebook
A klubok rangsora az országos bajnokságokon elért eredmények alapján így alakult: 1. BVSC-Zugló, 2. UNI Győr, 3. Kőbánya SC.
A tatabányai csodatini nevét tavaly mindenki megismerte
Az utánpótlás legjobbjai – és edzőik – szintén nagy tapsot kaptak: a medencés úszóknál Antal Dávid és Ábrahám Minna, a nyílt vízi úszóknál Kárpáti Máté és Bartalos Anna, valamint az Év felfedezettje, Jackl Vivien.
A TVSE csupán 2008-as születésű kitűnősége tavaly Európa-bajnoki címet szerzett 1500 méter gyorson Belgrádban, továbbá két számban is kvalifikált a párizsi nyári olimpiára és a budapesti rövid pályás világbajnokságra. Kocsis Márta tanítványa jelenleg három számban - 400 m vegyes, 800 és 1500 m gyors - rendelkezik világbajnoki A-szinttel.
A mindössze 14 éves Anna pedig az előző évben versenyzett először nyílt vízen, mégpedig nem is akármilyen sikerrel, hiszen az észak-komáromi születésű, szlovák-magyar kettős állampolgár úszólány előbb korosztályos Európa-bajnok lett Bécsben, majd világbajnoki címet nyert Szardínián. Edzője: Sirkó András.

Forrás: Magyar Úszó Szövetség - Magyar úszóválogatott/Facebook
A MÚSZ beszámolója szerint az információs napon nem tudott mindenki jelen lenni - egyesek az amerikai tanulmányok, mások edzőtábor vagy betegség miatt maradtak távol az eseménytől.
Sós Csaba szövetségi kapitány elmondta, hogy a medencés úszóknál a világbajnokságra a kvalifikációs időszak végéig (június 27.) lehet szintet úszni, védettség nincs, minden számban a két legjobb A-szintes utazhat majd júliusban Szingapúrba. Jelen állás szerint 14 úszó rendelkezik vb-szinttel.