2025.02.23. 11:12
Nagy vezetésével Kisvárdán lép pályára a Tatabánya
Roppant nehéz feladat előtt az ideiglenes vezetőedző, Nagy Richárd. Az utolsó helyen álló Opus Tigáz Tatabánya a második Kisvárda vendége lesz.
Az előző fordulóban a Bp. Honvéd ellen hazai pályán 4-1-es vereséget szenvedő és az utolsó helyre visszacsúszó Opus Tigáz Tatabánya csapatánál komoly változásokat eszközölt a vezetőség a szakmai stábban. Egy nappal a fiaskó után szerződést bontottak Gyürki Gergely vezetőedzővel és Dragóner Attila ügyvezetővel, a vezetőedzői feladatokat ideiglenes jelleggel Nagy Richárd, az utánpótlás szakmai igazgatója vette át, így ő készítette fel és vezeti a csapatot a második helyen álló Kisvárda elleni mérkőzésen.

Fotó: Zantleitner Ingrid / Forrás: 24 Óra
Ezen a meccsen nincs vesztenivalója az Opus Tigáz Tatabánya csapatának
– A Kisvárda ezen a szinten egy nagyon jól felkészített és jó fizikumú csapat, erős játékosállománnyal. A feljutás egyik várományosa. A mi célunk a bennmaradás kiharcolása, így ezen az összecsapáson nekünk nincs vesztenivalónk. A héten próbáltuk kizökkenteni a fiúkat a változás okozta bizonytalanságból, de a nyomást ettől még érzik. Védekezésben a fegyelmezettséget és a koncentrációt próbáljuk növelni, emellett a támadásba történő gyors átmenetet gyakoroltuk. Bátrabb és felszabadultabb játékot várok a srácoktól, megpróbáljuk kihasználni a Kisvárda kevés gyengeségét – tudtuk meg az ideiglenes vezetőedzőtől, aki azt is elmondta, hogy apróbb sérülések és eltiltások (Derekasnak és Szegletinek is összegyűlt az öt sárga lapja) miatt lesznek változások a kezdőcsapatban.
Mint ismert, pénteken kiderült, hogy ki a végleges megoldás a vezetőedzői pozícióra: az új mester hétfőtől a klub egykori 27-szeres válogatott csatára, Klausz László lesz, míg az ügyvezetői pozíciót az eddigi technikai vezető, Karap Gergő tölti be.