Kosárlabda

2025.02.02. 19:49

Magának tette nehézzé a mérkőzést, végül hosszabbítás után győzött az Oroszlány

Az első negyed jó játéka után visszaesett a házigazda teljesítménye, amely nagy csatában verte a Szegedet. Az MVM-OSE Lions a sima első negyed után "elfelejtett" védekezni, végül ha nehezen is, de megnyerte a hosszabbításra elfáradó SZTE-Szedeák elleni meccset.

Ahogyan arról már beszámoltunk, a fordulót a 10. helyről kezdő MVM-OSE Lions az élvonalbeli bajnokság legrosszabb formában lévő csapatát, az előző nyolc bajnokiját egyaránt elveszítő, a 13., utolsó előtti helyen álló Szegedet fogadta. Az Oroszlány esélyeit növelte, hogy visszatért a csapatba a sérüléséből felépülő Dickerson, illetve, hogy az SZTE mindössze két idegenlégióssal érkezett az összecsapásra.

MVM-OSE Lions: hosszabbításban elért győzelem az SZTE-Szedeák ellen az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 18. fordulójában
Duane Wilson (labdával) és Stefan Kenics (33) nagyon sokat tettek az MVM-OSE Lions győzelméért
Fotó: Flajsz Peter / Forrás:  24 Óra

Az MVM-OSE Lions az első negyedben és a hosszabbításban játszott jól

Az első negyed a hazaiak elképzelései szerint alakult: jó védekezés mellett a kiválóan játszó Kenics és Wilson kosaraival (10-10-es leosztás mellett ők szerezték a hazaiak első 20 pontját) 10 pont körüli előnyt építettek ki. A második negyedtől azonban ellenkezőjére fordult a meccs képe: a Lions védekezésben és támadásban is visszaesett, a szeged pedig Vulikics és a megállíthatatlan Heath vezetésével fordított. Az OSE a harmadik negyed végén a feljavuló Bishop vezetésével kezdte meg a visszakapaszkodást, a negyedik játékrészben a vezetést is átvette, de a vendégcsapat döntetlenre mentette a meccset. A hosszabbításra viszont elfáradt a rövid rotációval dolgozó Szeged, a Lions pedig ezt kihasználva ha nehezen is, de végül megnyerte az összecsapást és győzelmével a 10. helyre jött fel.

Kosárlabda, NB I. A, alapszakasz, férfi, 18. forduló

MVM-OSE Lions–SZTE-Szedeák 90–83 (25–15, 9–23, 25–22, 19–18, 12–5) - hosszabbítás után

Oroszlány, Krajnyik "Akác" András Sportcsarnok, 924 néző, vezette: Kapitány G., Csabai-Kaskötő B., Minár L. B.

Oroszlány: Bishop 22/6, Ruják 3/3, Wilson 30/15, Kenics 23/6, Dickerson 6. Csere: Csuti, Illés, Takács 5, Balsay 1, Szabadfi, Werner. Vezetőedző: Váradi Kornél

Szeged: Vulikics 19, Heath 39/18, Cseh 8, Zsiros 6/6, Anda 4. Csere: Mayer, Polányi, Balogh 7/3. Vezetőedző: Simándi Árpád.

Az eredmény alakulása: 3. perc: 0–3, 5. p.: 11–7, 8. p.: 20–11, 10. p.: 25–13, 15. p.: 28–23, 18. p.: 34–31, 24. p.: 38–46, 29. p.: 53–60, 31. p.: 62–60, 34. p.: 64–66, 36. p.: 74–69, 40. p.: 78–78, 43. p.: 88–81.

Kipontozódott: Dickerson (38. p.).

MESTERMÉRLEG

Váradi Kornél: – Ezt a győzelmet annak tudom be, hogy a mérkőzés végén hatalmas szívvel játszottunk, azt azonban nem értem, hogy miért csak a meccs végén kezdtünk el úgy védekezni, ahogyan végig kellett volna. Azok a játékosaim, akik valóban akarták a győzelmet, védekezésben jól játszottak, még ha támadóoldalon voltak is hibák. Elfogadhatatlan számomra, hogy ekkora hullámvölgyeink legyenek egy mérkőzés során, illetve, hogy meghatározó center, így szerkezet nélkül érkező csapattal szemben elveszítjük a lepattanózást. Fontos meccs volt ez számunkra, amely után csak a győzelemnek örülhetek.

Simándi Árpád: – A mérkőzés egy periódusában nagyon jól védekeztünk, ekkor egy kisebb előnyt is sikerült kialakítanunk. Ahogyan fáradtunk, úgy jött vissza az OSE, amely a hosszabbítást már kontrollálta. Büszke vagyok a játékosaimra, mindent megtettek.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában