2025.01.24. 05:00
Ki-ki mérkőzés vár Kecskeméten az Oroszlányra
Azonos mérleg, egy helyezésnyi különbség. Az MVM-OSE Lions a Kecskemét vendége lesz.
Két, azonos mérleggel álló csapat mérkőzik egymással a "hírös városban": a házigazda Kecskemét és az Oroszlány is 5-11-es mutatót hozott össze eddig a bajnokságban, ezzel az MVM-OSE Lions a 10., ellenfele pedig a 11. a tabellán. A két csapat egyaránt győzelmet aratott az előző fordulóban: a Kecskemét 80-70-re nyerte az alföldi rangadót Szegeden, míg az Oroszlány ötös vereségszériát lezárva 80-74-re verte hazai pályán a Szolnokot.

Fotó: Zantleitner Ingrid / Forrás: 24 Óra
Az MVM-OSE Lions ősszel nagyon megverte a Kecskemétet
Az eddigi eredmények alapján tehát két, hasonló játékerejű csapat találkozik egymással, bár a Kecskemét számára nem úgy indult a szezon, ahogy azt szerették volna: az első négy mérkőzésüket zsinórban elveszítették, közülük a legutolsót éppen Oroszlányon, mégpedig kiütéssel, 94-62-re. Azt azért nehéz elképzelni, hogy most is ekkora különbség lesz a küzdő felek között...
– Kemény párharc, ki-ki mérkőzés várható. A Kecskemét a finn Seppala leigazolásával stabilizálta magát irányító poszton és a korábbiaknál kiegyensúlyozottabbá vált. Mi a Szolnok ellen bebizonyítottuk, hogy megfelelő csapatmunkával versenyképesek lehetünk, ezúttal is ugyanazt az energiát, koncentrációt és fókuszt várom el csapatomtól, mint az Olajbányász ellen – tudtuk meg Váradi Kornéltól, az MVM-OSE Lions vezetőedzőjétől, aki hozzátette: a felkészülésüket betegségek és sérülések nehezítették.
Kosárlabda, NB I. A, alapszakasz, férfi, 17. forduló
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét–MVM-OSE Lions
Kecskemét, péntek, 18 óra.