Kézilabda

2025.01.13. 12:50

Magabiztos győzelemmel érvényesítette a papírformát a MOL Esztergom

Elek Gábor együttese végig vezetve verte a Békéscsabát. A MOL Esztergom győzelmével őrzi harmadik helyét az élvonalbeli női kézilabda-bajnokságban.

Ahogyan arról már beszámoltunk, a bajnokság harmadik helyén álló MOL Esztergom a kiesés elől menekülő Békéscsabát látta vendégül idei első hazai mérkőzésén. A házigazda számított a mérkőzés esélyesének, és ennek megfelelően is kezdte a találkozót. Faragó és Hajtai góljaival, valamint Herczeg védéseivel négy perc után már 4–0-ra vezetett Elek Gábor vezetőedző csapata. Ekkor – már ami a góllövést illeti – a Békéscsaba is „megérkezett” a mérkőzésre, de az első félidő nagy részében így is öt gól körül tartotta előnyét az Esztergom. Mlinkó gólja után, 15–8-nál alakult ki először hétgólos különbség a csapatok között, a félidei eredményt pedig a kiválóan játszó, 11 gólja mellett mindössze egy lövést hibázó Faragó állította be. 

MOL Esztergom: 35-27-es győzelem a Békéscsaba ellen a zélvonalbeli női kézilabda-bajnokság 12. fordulójában
Faragó Lea (labdával) 11 góllal segítette a MOL Esztergom csapatát
Fotó: Flajsz Péter / Forrás:  24 Óra

A MOL Esztergom végig vezetve nyerte meg a mérkőzést

A második játékrészben nem változott a játék képe, a Faragó és Hajtai mellett a gólzsákját szintén kinyitó Kovács vezetésével tartotta magabiztos előnyét az Esztergom. A különbség a hajrához közeledve kilenc gólra nőtt, amelyből végül nyolcat tartott meg a jó teljesítményt nyújtó esztergomi csapat. 

Kézilabda, NB I., női, 12. forduló

MOL Esztergom–TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 35–27 (17–11)
Esztergom, 670 néző, vezette: Fekete T. D., Hajdu T.
Esztergom: Herczeg – Kovács 7, Ballai B. 3, Szucsánszki, Kisfaludy, Faragó 11/3, Hajtai 6. Csere: Tóth (kapus), Majoros, Mlinkó 3, Nick 1, Teplán 1, Bede 1, Kármán, Horváth F. 2. Vezetőedző: Elek Gábor.
Békéscsaba: Ferreira – Horváth G. 1, Schlegel, Sablic 3, Bencsik 3, Lopes 1/1, Szondi 6. Csere: Csizmadia (kapus), Román 5, Darie, Lanistanin 4/3, Aranyi 1, Borbély 3/1. Vezetőedző: Rác Sándor.
Hétméteresek: 3/3, illetve 5/5.
Kiállítások: 6, illetve 12 perc.
Az eredmény alakulása: 4. perc: 4–0, 12. p.: 9–4, 18. p.: 12–6, 27. p.: 16–9, 35. p.: 20–14, 42. p.: 24–17, 49. p.: 30–21, 55. p.: 32–25. 

Mestermérleg

Elek Gábor: – Nagyon jól kezdtünk, egyvalami miatt van bennem hiányérzet, hogy később nem tudtuk továbbvinni az elején mutatott futást és rohanást. A Békéscsaba is okosan lassított minket, de amikor koncentráltunk, jól reagáltunk erre és megoldottuk, ám ha kihagyott a figyelem, az ellenfél is jól használta ki a helyzeteit. 
Rác Sándor: – Szépen felkészült az Esztergom, nemcsak erre a mérkőzésre, hanem a teljes idényre. Minden játék­elemben jobb volt az ellenfél, kompletten védekezett és támadott, nem találtuk meg rá a megoldást. Az első percekben több góllal elléptek a hazaiak és onnan már nem tudtunk visszakapaszkodni. 
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában