Labdarúgás

2025.01.16. 11:09

A tehetséges komáromi focistalány lett az év játékosa

Egy kivételes tehetséggel megáldott komáromi focistalány kergeti az őrületbe az élvonalbeli csapatokat. A mindössze 18 éves Csáki Eszter lett az év játékosa szombathelyi klubjában.

A komáromi lány kiemelkedett az újjászervezett Viktória FC csapatából. A mindössze 18 éves Csáki Eszter lett az év játékosa Szombathelyen. A fiatal futballista a korosztályos válogatottakban is bemutatkozott. A 2006-os születésű fiatal játékos Komáromban ismerkedett meg a sportág alapjaival, majd három szezon erejéig Győrben folytatta pályafutását. Első profi szerződését pedig Szombathelyen, az Illés Akadémián kapta.

Csáki Eszter
A 2024-es év játékosa, Csáki Eszter (jobbra) vezeti a labdát
Forrás: Illés Akadémia/Facebook

A nyári nehézségekről

A Vaol.hu-nak nyilatkozott Markó Edina, a szombathelyi NB I.-es együttes vezetőedzője.

– Új csapatot építünk, reményteljes fiatal játékosokkal. Harmincegy éve edzősködöm de a 2020-as, covidos évet leszámítva ilyen kőkemény évem, mint a tavalyi, nem volt. A tavalyi szezont a bravúros, hatodik helyen zártuk – ám aztán jöttek az ismert, a Szombathelyi Haladásnál jelentkező anyagi nehézségek, amelyek ugye minket ugyanúgy érintettek. Nyáron gyakorlatilag két hét alatt kellett új – vagyis inkább régi-új – egyesületet, a Viktória FC-t létrehoznunk. Sikerült, így megmenekült az NB I.-es női futball Szombathelyen. A nyári felkészülés már jól telt, tettre kész, motivált fiatalokkal dolgozhattam. A mi csapatunk az első osztály legfiatalabb átlagéletkorú együttese, amelynek átlagéletkora – csak azokat nézve, akik pályára léptek – 18,4 év volt. Egyébként ha megnézzük, az NB I. utolsó négy együtteséből három, a Viktória, a Soroksár és Astra a mezőnyben a három olyan csapat, amely fiatalokra épít, légiósok nélkül.

Az év játékosa

– A tavalyi naptári év játékosa Csáki Eszter lett, aki valamennyi meccset végigjátszotta és az U19-es válogatottban is szerepelt. A legtöbbet ő fejlődött, stabil teljesítményt nyújtott – zárta gondolatait a magyar válogatott játékosról a felnőtt nemzeti együttes korábbi vezetőedzője.

Egy hullámzó szezon

A női labdarúgó NB I. őszi szezonját 12 bajnokin elért három győzelmével, két döntetlenjével és hét vereségével – 9-34-es gólkülönbséggel – 11 ponttal a 12 csapatos bajnokság kilencedik helyén zárta a Viktória FC

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában