2024.09.10. 11:40
Erős teljesítmények a TRSE csapatától
Ezúttal sem okoztak csalódást a tatabányai női röplabdázók. A TRSE egy torna keretében lépett pályára és meccselt három csapattal.
A TRSE együttese a Coviani Woman’s Volleyball Tournament tornáján vett részt, Komáromban. A klub beszámolója szerint az esemény remek lehetőséget adott a felkészülésre, hiszen a párharcok alatt több felállást is ki tudtak próbálni. A tatabányai játékosok kezdésként a hazai együttes ellen léptek pályára. Az összecsapás igen szorosan alakult, nagyon izgalmas párharcot láthattak a szurkolók, hiszen a győztes csapat kiléte az utolsó szettben dőlt el: a Komárom-Esztergom vármegyei együttes 2-1-re hozta le a mérkőzést.
A tatabányai csapat másodjára a Trnava röplabdázóival csapott össze. Előbbiek az első két szettet viszonylag könnyedén, kevés hibával húzták be, a harmadik szakaszban azonban kissé elveszítette a magyar csapat a lendületet és a a nagyszombati osztag volt sikeresebb a felvonásban.
A TRSE az utolsó meccsét a Veszprém ellen vívta, akik előrébb járnak a felkészülési időszakukban, mint előbbiek. Ez meg is látszódott az eredményen, hiszen már a meccs elején elhúztak a Bányásztól. A mérkőzés egész alatt végig kimagaslóan teljesítettek, így 3-0-ra meg is nyerték az ütközetet.
Még van hely a fejlődésre
Szabados István, a TRSE vezetőedzője a mérkőzések után elmondta, hogy csapatának játéka biztató volt, ettől függetlenül véleménye szerint van még hely a fejlődésre. Magát a tornát remek lehetőségnek tartotta, és örül, hogy részt tudott rajta venni a tatabányai együtte, olvasható a csapat Facebook-oldalán.
Coviani Woman’s Volleyball Tournament
A TRSE eredményei:
- VK Spartak UJS Komárno - TRSE 1:2
- TRSE - Hit UCM Trnava 2:1
- VEHIR-VESC Veszprém - TRSE 3:0