2024.09.19. 06:00
Sakkolimpia: vármegyénk sakkozója már két győzelemnél jár
Vármegyénk játékosának is szurkolhatunk a hazai rendezésű világversenyen. A 2006-os születésű Sipos Stefánia Katalin immár két győzelemmel áll a budapesti sakkolimpia női tornáján.
Már javában zajlik a sakkozók legnagyobb világversenye hazánkban. A budapesti sakkolimpia rangos mezőnyében hat csapatnak is szurkolhatunk, vármegyénk büszkesége, Sipos Stefánia Katalin a 25 éven aluliakat felvonultató magyar női C-válogatottban szerepel, aki immár két győzelemmel áll a hazai rendezésű tornán.
Érdekességeket tudhatunk meg a sakkolimpia Komárom-Esztergom vármegyei versenyzőjétől
A Géniusz Tata-Naszály utánpótláskorú sakkozója mindeddig három mérkőzést játszott a hazai rendezésű világversenyen, melyek közül kettő után győztesként állhatott fel az asztaltól.
Az első fordulóban kuvaiti rivális ellen győzött, míg a harmadik körben egy botswanai ellenfél gratulálhatott neki. A két játéknap között a spanyol Monica Calzetta Ruiz jobbnak bizonyult. Stefánia szombaton és vasárnap nem kapott lehetőséget.
A fiatal lány példaképe a Magyar Szent István-renddel kitüntetett Polgár Judit, aki nemzetközi sakknagymesterként kétszer nyert sakkolimpiát a nőknél.
A videóból több más dolog mellett az is kiderül, hogy kinek telefonál először egy mérkőzés után, továbbá elmondja, milyen őrültséget vállalna be, ha olimpiai bajnok lenne.
A BOK-csarnokban megrendezett budapesti sakkolimpián mindkét nemnél három-három magyar csapatért szoríthatunk.
A budapesti sakkolimpia vasárnapig tart, a megméretés egyetlen szünnapja a kedd.