Rögbi

2024.09.18. 08:42

Óriási esztergomi fölény az első fordulóban

Uralták a szezonnyitó meccset vármegyénk játékosai. Az Esztergomi Vitézek rögbicsapata mindent beleadott a nyitányon, nem kímélték a Debrecent.

Kemma.hu

Szeptember beköszöntével kezedét vette az új rögbiszezon. Az idén 8 csapatosra bővülő első osztály egyik újoncával, a DEAC-cal játszott a címvédő Esztergomi Vitézek csapata. Sőlősi Darius játékosedzőnek nem volt könnyű dolga a keret alakításánál, hiszen sok hiányzóval kellett számolnia: rendkívül fiatal csapattal utaztak Téglásra,ahol öt 18 éves játékos is szerepet kapott. A találkozó nagyobb esélyese a címvédő volt, ám a lelkes egyetemisták alkotta debrecenieket nem szabad leírni, hiszen meccsről-meccsre képesek megújulni. A Kezdősípszó után igen korán, már a harmadik percben magukhoz ragadták a kezdeményezést a vendégek és megszerezték első pontjaikat. A párharc Folytatásában a játék képe nem változott, az esztergomiak magabiztosan uralták a mérkőzést és kiváló védekezés mellett esélyt sem adtak ellenfelüknek. A nagyarányú győzelem következtében az első forduló után a tabella élére ugrottak a Vitézek. 

Az Esztergomi Vitézek (piros mezben) csapata odatette magát
Fotó: Hauszkencht Dániel

NB I., férfi, XV’s rögbi bajnokság, I.forduló

Debreceni Huszárok-Esztergomi Vitézek RAFC 0-72 (0-36)

Téglás,Vezette: Böröndi T. (Magyar V.)

Esztergom: Csapó 20, Sovány 12, Visi 10, Vodicska 10, Hullár 5, Stiglmayer 5, Sitku 5, Szóda 5, Szatmári, Molnár, Marosy, Sőlősi, Órai, Petróczi. 

Cserék: Zaiba, Meggyes. 

Vezetőedző: Sőlősi Darius

A nők is megmérkőztek

Vasárnap a nőknél Székesfehérváron megrendezésre került az első forduló. A címvédő esztergomiak először a Szegedi Gorillákat 14-45-re, majd a Budapest Exiles csapatát múlták felül 48-0-s arányban. A forduló döntőjében a tavalyi második, Budapesti Medvék gárdáját győzték le 10-20-ra.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!