2024.09.21. 20:47
Továbbra is szárnyal a Mol Esztergom
Angyalföldön sem talált legyőzőre az esztergomi női kézilabda-csapat. A Mol Esztergom 35-33-ra legyőzte a Vasast, így továbbra is hibátlan a női NB I.-ben. Korábban a Kisvárdánál és a Debrecennél is jobbnak bizonyult az első osztályba az előző szezonban feljutott együttes.
Továbbra is száz százalékos a mérlege Elek Gábor csapatának a női kézilabda NB I.-es bajnokság idei szezonjában. A Mol Esztergom 35-33-ra legyőzte a Vasast idegenben szombat este, így sorozatban harmadik mérkőzését is megnyerte az élvonalban.
A Mol Esztergom a fővárost is bevette
A Vasas jobb kezdte a találkozót, az angyalföldiek a hatodik percben vezetettek utoljára a rendkívül gólgazdag találkozón. Az árvízhelyzet miatt nehezített körülmények között készülő Esztergom az első félidő hátralévő részében rátalált a helyes útra.
A második játékrészben azonban kinyílt az olló a két csapat között, az előző idényben házi gólkirálynő Hajtai Vanessza találatával hét gólosra hízott a Duna-partiak előnye (19-26). A fórt beosztotta Elek Gábor csapata, de a győzelmet a csapat erőnléti edzőjeként is dolgozó Szucsánszki Zita biztosította be, aki négy gólig jutott az idegenbeli mérkőzésen.
A legeredményesebb esztergomi játékos Hajtai Vanessza és a Ferencvárostól érkező Kisfaludy Anett volt, mindketten hat találatot jegyeztek.
Az első két fordulóban a legjobb teljesítményt nyújtó junior világbajnoki ezüstérmes balátlövőt, Faragó Leát az első félidő végjátékában végleg kiállították, mert egy hétméteresnél eltalálta a Vasas kapusának fejét.
Kézilabda, női NB I., 3. forduló:
Vasas–Mol Esztergom 33–35 (18–20)
Sterbinszky Amália Sportcsarnok
ESZTERGOM: Hajtai 6, Kovács A. 6, Kármán 5, Kisfaludy 4, Szucsánszki 4, Ballai B. 3, Faragó 3, Nick 3, Horváth 1. Edző: Elek Gábor
Az eredmény alakulása: 6. perc: 6–5. 13. p.: 8–11. 21. p.: 11–15. 24. p.: 15–18. 28. p.: 17–18. 38. p.: 19–26, 48. p.: 26–29, 59. p.: 33–34.
Kiállítások: 8, ill. 6 perc
Hétméteresek: 5/3, ill. 2/1