2024.09.13. 21:08
A hajrában kissé kiengedve is simán győztek a Kék Tigrisek
Az Ugalde-csapat oktatta a balatonboglári akadémistákat. A Kék Tigrisek magabiztos győzelmet arattak hazai környezetben.
Egy gyors, lendületes csapatott kellett megfékeznie a Kék Tigriseknek, és ezt sikerrel tette, egy gólzáporos mérkőzésen. A Bányász 39–33-ra győzött a NEKA ellen.
A Kék Tigrisek már az első félidőben eldöntötték a két pont sorsát
Néhány percig fej-fej mellett haladtak a vendég balatonboglári akadémisták és a Kék Tigrisek. Aztán a házigazdák magukhoz ragadták a kezdeményezést, és átvették a vezetést, illetve a meccs irányítását. Egyre inkább állandósulni látszott a három-négygólos hazai előny. Köszönhetően Bartucz kapusnak is, aki az első negyedórában, sőt még utána is 50 százalékkal(!) védett. 20 lövésből 10-et is megfogott, így egyre nőtt a különbség a két együttes között.
A szünet után csupán három percre volt szüksége a Kék Tigriseknek, hogy „közte tízre” növeljék előnyüket, de utána kicsit összekapták magukat a vendégek, ezért lehetett a végeredmény számukra hízelgő.
Kontra Zsolt, a tatabányaiak technikai vezetője:
– Azt gondolom, hogy tipikus első hazai meccs volt, amikor a csapatunk először találkozott a szurkolókkal. Mindenki ki akart tenni magáért, és ez sikerült is. Sok jó teljesítmény volt a mieinknél, és sokakat máris a szívükbe zárta a tatabányai publikum. A NEKA-ról viszont elmondható, hogy tisztességgel, becsülettel küzdött.
GALÉRIA: Győzelemmel kezdték otthon a szezont a Kék Tigrisek (F.P.)
Fotók: Flajsz PéterA sportvezető kiemelte az átlagon felülit nyújtó játékosokat is. A Tatabányánál, Bartucz László, Krakovszki Bence, Mateo Maras, Yuga Enomoto, Sadou N’Tanzi és Ignacio Jimenez Plazan nyújtott kitűnő teljesítményt.
A vendégeknél Kovács Tamás, Molnár Robin és Tóth Levente emelkedett ki.
Kézilabda NB I., férfi, 2. forduló
MOL Tatabánya KC – NEKA 39-33 (23-15)
Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnok, 2100 néző; vezette: Fekete T., Hajdu T.
Tatabánya: Bartucz – Rodríguez 1, Maras 7, Havran 2, Topic 1, Dissinger, Krakovszki B. 4. Csere: Radvánszki (kapus), N’Tanzi 6, Enomoto 5 (2), Plaza 7, Przytula 4, Golubovics, Eklemovics, Lemos 2. Edző: Cristian Ugalde.
Az eredmény alakulása: 4.p.: 4-3, 8.p.: 8-4, 12.p.: 11-8, 20.p.: 19-10, 23.p.: 20-12, 27.p.: 22-14, 34.p.: 26-16, 37.p.: 26-19, 42.p.: 28-23, 48.p.: 32-23, 57.p.: 37-31.
Kiállítások: 10 perc, illetve 0.
Hétméteresek: 2/2, illetve 5/4.