2024.09.07. 15:50
Emberméretű harcsa Süttőnél: 40 percig fárasztotta a halat Sándor
Egy igazi, unikornisnak számító halat fogott kis a süttői horgász a napokban. A harcsakalandról maga a pecás mesélt.
Mint korábban megírtuk, emberméretű harcsa akadt a dunai pecás, Fülöp Sándor horgára a minap. A 91 kilogrammos, 2,4 méteres dunai csúcsragadozót Süttőnél fogta ki a süttői horgász, aki a Kemma.hu-nak mesélte el nem mindennapi horgászkalandját.
— Egyik barátommal csónakáztunk ki a Duna közepéhez közeli részre szeptember 4-én délután. Egykor indultunk, és úgy terveztük, este hétig maradunk. Hat óráig csónakáztunk, pecáztunk, ám semmi nem akadt a horgunkra. Pergettünk és kuttyogtunk is. Nem sokkal hét óra előtt jött a kapás: a harcsa volt az... — elevenítette fel a pillanatokat.
A pecás és barátja érezték, hogy valami nagy jószágot találtak, ezután minetegy 40 percig fárasztották az óriást.
— Közben sodródtunk lefele a folyón, a fárasztás alatt körülbelül 2 kilométert tettünk így meg. A végén a hal kidugta a fejét a vízből, és behúztuk a csónakba. Álmunkban sem gondoltunk ekkora halra...
Az óriást ezután kivitték a partra, ahol néhány „sztárfotó” után vissza is engedték a folyóba.
Ritka az ekkora példány
Fülöp Sándor egyébként gyerekkora óta, 44 éve horgászik, de ilyen nagy példánnyal még sosem hozta össze a sors.
— Véleményem szerit ez egy öreg, 20-25 éves jószág lehetett, azért is volt ekkora. Bár az is igaz, hogy ilyen méretű harcsát itthon nagyon-nagyon ritkán találni. Szinte olyan, mint egy unikornis... — vélekedett. — Volt idő, amikor Olaszországban éltem, ott is pecáztam a helyi folyóban. Na, ott például sokkal gyakrabban lehet ilyen nagy, vagy nagyobb halakat fogni. De megmondom őszintén, az itthoni fogás sokkal jobban esik a szívemnek — tette hozzá mosolyogva.
— A fogás után egyébként felhívott egy barátom, aki váltig állította: ő maga is egyszer kifogta ugyanezt a halat, ugyanazon a szakaszon. Ezek szerint ez a harcsa a környéken él. Ha így van, akkor jó dolga lehet, sok a tápláléka. És nem mellesleg nagyon ravasz, okos hal lehet.
A horgász büszkén mutatja kupáit is, amiktől roskadoznak a salgópolcok. Emellett a Kemma.hu és a 24 Óra nyereményjátékán, a Hónap fogásán is nyert már díjat.