2024.09.26. 10:20
Bartucz szerint helyes az út, amin a Tatabánya jár
Súlyos vereségbe szaladt bele az elmúlt hétvégén a Mol Tatabánya, a bronzérem megszerzése szempontjából kulcsfontosságú Ferencváros elleni rangadón nem volt esélye a Kék Tigriseknek.
Bár az NB I.-es férfi kézilabda-bajnokság első fordulójában kikapott a Mol Tatabánya, a Pick Szeged elleni rangadó inkább pozitív volt, mint negatív, hiszen alaposan megnehezítette a szegediek dolgát a spanyol vezetőedző, Cristian Ugalde csapata.
Egy könnyed győzelem után aztán jött a bajnoki idény első igazán fontos rangadója a Bányásznak, hiszen a bronzérem szempontjából kiemelt jelentőségű a Ferencváros elleni mérkőzés, melyet gyenge játékkal lehozva nagyon súlyos vereségbe szaladt bele.
Bartucz László szerint természetes, hogy nyolc új játékossal még nem tudott összeszokni a csapat, pláne a spanyol rendszerben.
Tizenöt éve vagyok profi kézilabdázó, volt már részem hasonlóban, úgyhogy egyáltalán nem pánikolok
– fogalmazott a Mol Tatabánya és a férfiválogatott kapusa, Bartucz László a Mol sajtócsapatának.
A védekezésben voltak gondok
Bartucz elmondta, a harminchárom szerzett góllal maximálisan elégedett, ennyivel idegenben is meg lehet nyerni egy rangadót, a negyvenegy kapott találat kapcsán pedig úgy fogalmazott, hogy: „vállalhatatlan”.
A védekezés és a kapusteljesítmény egyáltalán nem működött. Nyilván a két dolog összefügg, nem találtuk az összhangot védekezésben, de mi sem azért állunk ott, hogy legyen, aki kivegye a labdát a kapuból.
– Vállaljuk a felelősséget, nem jött ki belőlünk sem az a teljesítmény, amiért dolgoztunk – mondta önkritikusan a párizsi olimpián is pályára lépő kapus.
A játékosok mellett a vezetőedző és a szurkolók jelenthetik a megoldást
Hozzátette, belül forrong a vereség miatt, de senkinek nem segítene, ha egymásnak esnének a játékosok az öltözőben. A problémákat kezelni kell, levonni a tanulságokat és megoldani a gondokat. Talán kellett is egy ilyen pofon, hogy mindenki pontosan felmérje, milyen kemény ütközetek várnak ránk az idei szezonban.
– Biztos vagyok benne, hogy Cristian Ugalde vezetésével össze fogunk érni, és nagyon szép sikerek várnak még ránk idén, csak talán nem a legszerencsésebb a sorsolásunk, hogy ilyen korán kell rangadókat vívnunk, miután nagyon sok új játékost kell beépítenünk – mondta bizakodva a kiváló hálóőr.
– Nagyon sok erőt adnak nekünk a szurkolóink, akik mintegy kétszázan kísértek el minket Budapestre. Muszáj keményen dolgoznunk, hogy ne ilyen élményekkel ajándékozzuk meg őket a támogatásukért cserébe – zárta gondolatait az olimpiai selejtezőn parádézó tatabányai kapus.
A pontvadászat tizedik pozíciójában „tanyázó” Kék Tigrisek legközelebb péntek este 18 óra 30-kor lépnek pályára a férfi kézilabda NB I.-es bajnokságban, akkor a Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnokban fogadják a Komló együttesét, mely két győzelemmel és egy vereséggel a negyedik helyet foglalja el a tabellán.