2024.06.10. 20:07
Zalaegerszegen bizonyítottak a Tatabánya Küzdősport Egyesület harcosai
Magas szintet képviseltek a Komárom-Esztergom vármegyei küzdősportolók. Az ICO Országos Bajnokságon elért eredményeivel elégedett lehet a TKE csapata.

Nyár legelején, június 1-jén az amatőr ICO Országos Bajnokságon a TKE is elindult, mely eseményt Zalaegerszegen rendeztek. Több induló is itt vívta élete első mérkőzését, ezért a kezdőknek jó választás volt ez a rendezvény. A már tapasztaltabb harcosok számára is megfelelő lehetőségekkel szolgált a nap, hiszen tudtak gyakorolni, illetve készülni a komoly szintű összecsapásokra.

Forrás: Tatabánya Küzdősport Egyesület
A Tatabányai Küzdősport Egyesülettől hat versenyző kapott ellenfelet, négy bajnoki címet és kettő második helyet értek el a fiatalok. A gyerekek közül a 13 éves, 45 kilogrammos súlycsoportban induló Vörös Abigél nagyon meggyőző teljesítménnyel kezdett, ugyanis ellenfelének csapata bedobta a törülközőt, a kemény és pontos kombinációk révén nem kívánták tovább folytatni az összecsapást. A két évvel idősebb Szabó Attila szoros mérkőzést vívott, végletekig kiélezett bunyót láthattak a nézők, ám a 67 kilós ütközetet pontozással elveszítette, performanszával azonban nem volt probléma. Saáry Szabolcs, Németh Adrián és Szakács Patriknak nem jutott küzdőtárs a rendezvényen.
A felnőtt bunyósok közül a 85 kilós Prekop Csaba kezdett, aki előnyerőként egyből a döntőbe jutott. Élete első meccsén nagyon szépen helytállt rutinosabb ellenfele ellen, az első menetben nagy mentális erőt tett le az asztalra, a nyitómenetet kiegyensúlyozottan dominálta. A többi felvonásban azonban versenytársa kihasználta tapasztalatát, ennek segítségével aratott pontozásos diadalt. Kinhefner Dávid (75 kg) egész nap edzőként volt jelen, a nap délutánján azonban ő is ringbe szállt. A saját súlycsoportjában az ellenfele visszalépett, ezért egy súlycsoporttal feljebb mérettette meg magát. Kinhefner Dávid dominálta az első menetet és kiütéses győzelmet aratott, ezzel elhódítva a bajnoki címet. Csonka Zsolt egy viszonylag hosszú pihenő után újfent szorítóba lépett, ahol többször is földre küldte ellenfelét. A bíró nem egyszer számolt rá, de eljutottak a pontozásig, ahol Csonka Zsolt szerezte meg a bajnoki címet. Végül Mága Richárd zárta a sort, 91 kg-ban. A súlycsoportjában sokan részt vettek, így egyértelműen győztes meccsett kellett szereznie a bajnoki címhez. Az első párharcát egyhangú pontozással húzta be, a második meccsén egy harmadik menetes kiütéssel fejezte be a kihívást, ezzel ő is bajnok lett amatőrben.

Forrás: Tatabánya Küzdősport Egyesület
A felkészítő edző Dancs István (vezetőedző) és Kinhefner Dávid (másodedző) volt.