Kerékpár

2024.06.04. 06:40

Szőnyi Ferenc újra nyeregben: az Egyesült Államokban kerekezik a komáromi vasember

Harmadik alkalommal is nekivág Szőnyi Ferenc a Race Across America elnevezésű kerékpárversenynek. A sportolónak mintegy 3000 mérföldes (mintegy 5000 kilométer) utat kell teljesítenie.

Szőnyi Ferencnek nem lesz egyszerű dolga, hiszen a verseny roppant nagy állóképességet, erőt és kitartást követel. A megmérettetés az Egyesült Államokban lesz, a versenyzők a nyugati parttól indulnak és a keleti partig tekernek majd.

Szőnyi Ferenc és csapata
Wildhoffer Zsolt, Szőnyi Ferenc, Szőnyi Szilvia és Bán Lajos
Fotó: Szőnyi Ferenc-versenynapló / Forrás: Facebook

– 2022 novemberében volt egy komoly műtétem, ami miatt bizonytalanná vált, hogy egyáltalán valaha is visszatérhetek-e a sportéletbe – mondta Szőnyi Ferenc. – A futás még sajnos nem úgy megy, mint egykor, a kerékpáros edzéseket azonban már tavaly decemberben elkezdhettem, így azóta folyamatosan készülök erre a versenyre.

Szőnyi Ferencnek számos nehézséget kell legyőznie

A sportolótól megtudtuk, hogy a versenytávot 13 nap alatt kell teljesíteni, aminek érdekében a kemény tréningeknek köszönhetően, 12 kilogrammot fogyott az eddigi felkészülési időszak alatt. A verseny június 11-én indul, 23-ig kell áthaladni a célvonalon, az ünnepélyes záróceremónia pedig június 25-én lesz.

– Számos nehézséget kell majd legyőznöm, hiszen ezt a versenyt 60 év felettiek általában már nem vállalják be, emellett pedig nagyon figyelnem kell a szintidőre, betartva a verseny szabályait – hangsúlyozta Szőnyi.

Szőnyi Ferenc saját médiafelületén folyamatosan tájékoztatni fogja a komáromiakat, így napról napra figyelemmel kísérhetjük majd aktuális eredményeit.

Szőnyit többen is segítik majd a verseny során, két kocsival kísérik majd. A segítők csapatkapitánya Pajtli Péter lesz, de ott lesz vele Breuer Orbán Károly, Wildhoffer Zsolt, Bán Lajos, Herczeg Ferenc és Szőnyi Szilvia.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!